Kikapcs

Nemzetközi biblikus konferenciát rendeznek Szegeden

Galaták és Galata levél címmel nemzetközi biblikus konferencia kezdődik augusztus 23-án Szegeden, a Dóm Látogatóközpontban – tájékoztatta Benyik György főiskolai tanár, a tudományos tanácskozás igazgatója az MTI-t.

FÓKUSZBAN A KORAKERESZTÉNY ÉS ZSIDÓ DIASZPÓRA KÖZÖTTI NÉZETELTÉRÉSEK

A teológus közölte, Szent Pál a galatákhoz intézet írása az apostol leghosszabb levele, és a Római levél vázlatának tekintik a szakértők. A levél hátterében egy földrajzilag és etnikailag is nagyon összetett – jórészt a mai Törökország területén található – közösségben már megkezdett keresztény misszió problémái, a közösség irányzatainak elméleti vitái, valamint a korakeresztény és a zsidó diaszpóra közötti nézeteltérések állnak.

A konferencia elsősorban a levél szövegében rejlő vallásfilozófiai és történeti tényeket kívánja megvizsgálni, ugyanakkor foglalkoznak az írás fogadtatásával az ókeresztény irodalomban, és téziseinek a hellenisztikus filozófiában tükröződő párhuzamaival is.

KELET-EURÓPA LEGNAGYOBB TEOLÓGIAI TANÁCSKOZÁSA

A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia az elmúlt három évtizedben Kelet-Európa egyik legnagyobb teológiai tanácskozásává nőtte ki magát. A szervezők a hazai és a neves külhoni magyar biblikusok mellett rendszeresen lehetőséget adnak az előadásra és a publikálásra a külföldi szaktekintélyeknek is, így az idei tanácskozáson is részt vesznek német, svájci, svéd és japán kutatók, bár többen közülük a járványügyi korlátozások miatt csak online formában – közölte.

A tematikus konferenciák anyagait rendszeresen kötetekbe rendezik. Az idei tanácskozásra jelenik meg Áldozat és Ritus (Sacrifice and Ritual) címmel az előző konferencia kötete, amely a keresztény Eucharisztia bibliai előzményeit mutatja be. Emellett elkészült Martin Meiser, a Saarlandi Egyetem professzorának a Júdás-kérdés kultúrtörténetét a bibliai időktől napjainkig bemutató A karióti Júdás. Egy közülünk című, magyar nyelvű kötete is.

DÍJAT NEVEZTEK EL JOACHIM GNILKÁRÓL

A konferencia szervezői 2010-ben az Újszövetség-kutatás egyik legkiemelkedőbb kortárs szaktekintélyéről, Joachim Gnilkáról díjat neveztek el, amelyet minden évben olyan kutatók kapnak, akik a legtöbbet tették a magyarországi biblikum fejlődéséért. Az idén az elismerést a tanácskozás keretében tartott ünnepi hangversenyen, a Fogadalmi templomban adják át a Zágrábi Tudományegyetem Katolikus Teológiai Kar Újszövetségi Szentírás Tanszéke vezetőjének, Mario Cifráknak – tudatta Benyik György.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb