Közélet

Hétfőtől újra járható lesz a Belvárosi híd, viszont jönnek más forgalomkorlátozások

Augusztus 23-án újra változik a forgalmi rend a Belvárosi hídon, az Oskola utca és a Híd utca munkálatai miatt – tudtuk meg városházi forrásainktól. A most hétfőn érvénybe lépő korlátozások egészen szeptember 19-ig maradnak velünk.

A tájékoztatás szerint újra két irányba járható lesz a Belvárosi híd, viszont korlátozások így is maradnak az említett helyszínen, ahol jelzőlámpák segítik majd a közlekedést. Mutatjuk, mire számíthatsz pontosan:

  • Újszeged felől is újra járható lesz autóval a Belvárosi híd, igaz, korlátozásokkal. A szegedi oldalon, a hídfőben a munkálatok miatt egy-egy sávra szűkül a forgalom, a két irányba váltakozva lehet haladni, jelzőlámpa irányítása mellett. Az Újszegedről érkezők a Híd utca felé egyenesen és jobbra is mehetnek.
  • Az Újszegedről érkező kerékpárosok a szegedi hídfőig az eredeti helyükön, a magasított kerékpárúton közlekedhetnek, a hídfőben pedig átmenetileg be kell csatlakozniuk az autósávba.
  • Szeged irányából az autósok átmenetileg a Deák Ferenc utca felől hajthatnak fel a hídra, de a Széchenyi téren, a posta elől balra továbbra sem kanyarodhatnak ki.
  • A Stefánia a Vörösmarty utca és a Vár utca között újra járható lesz; a Vörösmarty utcai (színházi) körforgalomból érkező autósok a Vár utca–Deák Ferenc utca felé jutnak ki a Híd utcára, és onnan egyenesen, jobbra vagy balra, a hídra – gyakrolatilag úgy kell autózni, ahogy a 9/19-es troli is megy.
  • A Roosevelt tér felől ebben az időszakban is zárva a jobbra, a hídra tartó irány, kerülni a Victor Hugo utca–Deák Ferenc utca–Híd utca–Belvárosi híd vagy a Victor Hugo utca–Kelemen utca irányban lehet.
  • A kerékpárosok ebben az időszakban Újszeged felé változatlanul csak járművüket tolva, gyalogosan mehetnek fel a hídra, vagy az úttesten, a többi közlekedővel együtt. A gyalogosok a Belvárosi híd Roosevelt téri oldalán mehetnek mindkét irányban; a járdaszegély építése miatt a hidat megközelíteni a Roosevelt téri lépcsőn lehet.
  • Az Oskola utca továbbra is zárva a Somogyi utca és a Roosevelt tér között – a Palánk Cukrászdától. Az Oroszlán utca csak az építési forgalomnak elérhető, a Somogyi utca és a Victor Hugo utca átjárható. Az Oroszlán utca–Nádor utca–Bajza utca közötti rész csak a Deák Ferenc utca felől közelíthető meg. Az Oskola utca lezárt részére tehát kizárólag az építési forgalom és a szemétszállító járművek hajthatnak be, a szolgáltatást az eddig megszokott formában végzik. Parkolni is tilos ezen a szakaszon. Az áruszállítás a környező közterületeken – Somogyi utca, Victor Hugo utca, Roosevelt tér – kijelölt rakodóhelyekről kézikocsival oldható meg; az Oskola utcai árumozgatáshoz a kivitelező alkalmas felületet biztosít.
  • A gyalogosok az Oskola utca Belváros felőli járdáját használhatják.
  • Kerékpárosok csak gyalogosként, a kerékpárt tolva mehetnek be az elzárt területre. Az üzletek gyalogosan mindkét oldalon megközelíthetőek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb