Sport

Véget ért a 2021-es Paralimpia, íme az összes szegedi eredmény!

Helyi idő szerint vasárnap este kialudt a láng Tokióban, ezzel véget ért a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. A szegedi kajakos Varga Katalin bronzérmet nyert K1 200 méteren, az asztaliteniszező Major Endre az ötödik, a Biacsi Ikrek pedig 1500 méteres futásban az ötödik és a nyolcadik helyen végeztek.

Az Olimpiai Stadionban – ahogy korábban a versenyeket is – a koronavírus-járvány miatt üres lelátók előtt rendezték meg a záróünnepséget. Az este koncepciója a harmonikus kakofónia volt. Az elképzelés szerint egy, a paralimpia által inspirált világot igyekeztek megjeleníteni, amelyben az elsőre annyira szembetűnő különbözőségek harmonikus és színes egészként jelennek meg, nem egyszínűen, hanem különbözőségükben ragyogva. Az este zárásaként Louis Armstrong What a wonderful world című dalát adták elő, miközben a kivetítőn paralimpiai jelenetek voltak láthatók, végül pedig kialudt a láng.

A magyar zászlót Ekler Luca paraatléta vitte az Olimpiai Stadionban megtartott záróünnepségén:

KÖZEL 4500 SPORTOLÓ, MAGYARORSZÁG A 18. AZ ÉREMTÁBLÁZATON

A múlt kedden kezdődött viadalon, melyen a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – sportolója versenyzett 22 sportágban, 38 magyar vett részt. A 37, illetve a látássérült kerékpáros guide-jával együtt 38 fős piros-fehér-zöld küldöttség…

  • hét aranyat,
  • öt ezüstöt,
  • és négy bronzot szerzett, amivel 18. lett az éremtáblázaton. A bronzérmesek között szegedi is van, az MVM Szeged VE kajakosa, Varga Katalin K1 200 méteren húzta be a dobogós helyet.

SZABÓ LÁSZLÓ: ŐK A MAGYAR PARALIMPIAI SPORT ARANYCSAPATA

A magyar paralimpiai sport aranycsapatának nevezte a tokióit Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, aki úgy véli, minden versenyző minden versenyszámában mindent kihozott magából a japán fővárosban.

Szívből gratulálunk az esemény szegedi résztvevőinek, köszönjük a büszkeséget, fantasztikus érzés volt Nektek szorítani!

Az eredetileg 2020-ra tervezett, végül 2021. augusztus 24 és szeptember 5. között megvalósított eseményen az alábbi szegedi eredmények születtek:

VARGA KATALIN BRONZÉRMES

A szegedi kajakos Varga Katalin bronzérmet nyert K1 200 méteren a tokiói paralimpián. 

A KL2-es kategória magyar indulója már a csütörtöki előfutamában is jól szerepelt, de másodikként célba érve középfutamra kényszerült. Abban szombaton – amikor már nem esett az eső, de felhős volt az idő a Sea Forest Kajak-kenu Pályán – még úgy is simán nyert, hogy a végén kiengedett. A bő egy órával későbbi döntőben jól rajtolt, jó volt az utazó tempója, így nem is az volt igazán a kérdés, meglesz-e neki a bronzérem, hanem hogy esetleg megfogja-e az élen lapátoló két brit közül a lassabbat. Végül stabil harmadik helyen ért célba 52.622 másodperccel.

MAJOR ENDRE ÖTÖDIK LETT ASZTALITENISZBEN

Major Endre, a szegedi kerekesszékes asztaliteniszező az 5. helyen végezett a tokiói paralimpián, miután a pénteki negyeddöntőben 3-0 (6, 12, 3) – ra kikapott a dél-koreai Nam Ki Von – tól.

“Köszönöm Mindenkinek a szurkolást a felkészülésemben segédkezők munkáját! Jó lett volna egy kis szerencse, de a tudásomhoz, itt nyújtott teljesítményemhez mérten reálisnak látom, ahol végeztem! 5 vagy 6 hely! Üdvözlök Mindenkit Tokióból!” – írta rajongóinak a sportoló, akinek a nevéhez többek között az első szegedi győzelem is kötődik a 2021-es eseményről.

ÖTÖDIK ÉS NYOLCADIK HELYEN VÉGEZTEK A BIACSI IKREK

Bár a szegedi ikerpár nem volt elégedett, mi úgy érezzük, szép eredmény született 1500 méteres futáson is: Biacsi Ilona ötödik, Biacsi Bernadett nyolcadik lett.

“A felkészülés során voltak ugyan gondok, de őszinte leszek, nem ezt vártuk magunktól, legalább egy érmet szerettünk volna szerezni a testvéremmel” – árulta el Biacsi Bernadett, mint a 35 éves szegedi sportolónő mondta, nem jött ki a forma, ami elkeseríti, ezt az ötödik és nyolcadik helyet még meg kell emészteniük. Mint mondta, az időjárással sokat küszködtek az eső héten, már akkor érezték, hogy valami nem stimmel, ezért örültek, amikor bejött a hűvös idő, jobban is mentek az edzések.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb