Kikapcs

Újra robbant a szegedi CityRocks: 180 amatőr és profi zenész egyszerre csap majd a húrok és a dobok közé Bonchidán

A bonchidai Bánffy-kastély udvarán tartják szombaton a szegedi alapítású CityRocks legújabb rockzenei flashmobját, amelyen több mint 180 romániai és külföldi amatőr és profi zenész ad elő közösen 12 közismert rock számot.

Az eseményt meghirdető hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón a szervezők elmondták: ez már a harmadik kísérlet a rockzenei flashmob kolozsvári, Kolozsvár közeli megszervezésére. Az esemény korábban bejelentett időpontjait a koronavírus-járvány miatt kétszer is el kellett tolni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az alkalmi zenekar Kolozsvár főterén lép fel, a rendkívüli koncertet végül Bonchidán tartják.

A LEGFIATALABB RÉSZTVEVŐ EGY HATÉVES DOBOS LESZ

Kinizsi Zoltán, a társszervező Iskola Alapítvány képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: Queen-, Brian Adams-, Billy Idol-, Black Sabbath-dalok mellett a román Alternosfera és a magyar Tankcsapda egy-egy dala is felcsendül majd a koncerten. Mint megjegyezte: a legfiatalabb zenész egy hatéves dobos lesz, a legidősebb pedig túl van a hetvenen. A több mint 180 tagú zenekar koncertje után a kolozsvári Outflow – Metallica Tribute zenekar és a magyarországi Reckless Roses – Guns N’ Roses Tribute zenekar áll a közönség elé.

SZAKMAI ZSŰRI VÁLOGATTA KI A RÉSZTVEVŐKET

Cristian Sintamarian, a társszervező Voltaj Academy képviselője elmondta: a fellépők egy része a kolozsvári Voltaj együttes által alapított zeneiskola diákja lesz. Nagyszerűnek találta, hogy diákjaik ilyen rendkívüli körülmények között állhatnak közönség elé. Azt is megjegyezte: nem akárki vehet részt az alkalmi zenekarban. A fellépőket a jelentkezők videói alapján szakmai zsűri válogatta ki. A CityRocks korábbi flashmobjain 2018-ban Szegeden mintegy négyszázan, 2019-ben Kecskeméten pedig ötszázan zenéltek együtt, legutóbb pedig 400-an csapatták a rock ‘n roll-t Dunaújvárosban.

Köszönjük Nektek, hogy már ennyien “átköltöztetek” velünk az új Facebook oldalunkra! A régi hamarosan megszűnik, szóljatok minél több barátnak, ismerősnek, ITT várja őket az új otthonunk: (KATTINTS IDE)! Ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon!  

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb