Mindenmás

Sorozatbetörőt fogtak a rendőrök: kocsikat tört fel, majd házakba surrant be lopni a 29 éves férfi

A rendőrök elfogtak egy 29 éves férfit, aki Szentesen betört egy családi házba, és onnan szerszámgépeket tulajdonított el – olvasható a police.hu oldalon. Mint írják, a nyomozás során az is kiderült, hogy egy hónap alatt több betöréses lopással és kocsik feltörésével is gyanúsítható.

A rendőrség ügyeletére 2021. szeptember 2-án késő délután érkezett bejelentés, hogy egy kertvárosi ingatlan udvarára a kerítésen átmászva, ismeretlenek behatoltak, majd onnan különböző szerszámgépeket tulajdonítottak el, mintegy százötvenezer forint értékben. 

BETÖRÉSES LOPÁSOK, GÉPKOCSIK FELTÖRÉSE – EGY HÓNAP ALATT TÖBBSZÖR IS LOPOTT

A helyszínen elvégzett adatgyűjtés eredményeként, rövid időn belül látókörbe került egy helybeli férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a helyszín közelében fogták el, akit gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek, majd kezdeményezték letartóztatását az illetékes ügyészségen. A nyomozók továbbá megállapították, hogy a gyanúsított több betöréses lopással és gépkocsi feltöréssel is összefüggésbe hozható, amelyeket 2021. július 30. és 2021. szeptember 2. között követett el a Kurca-parti városban.  A bűncselekmények elkövetése során a tolvaj, mintegy kétszázezres kárt okozott a sértetteknek. A rendőrök az eltulajdonított tárgyak nagy részét, már visszaadták a tulajdonosok részére. A férfi ellen üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Köszönjük Nektek, hogy már ennyien “átköltöztetek” velünk az új Facebook oldalunkra! A régi hamarosan megszűnik, szóljatok minél több barátnak, ismerősnek, ITT várja őket az új otthonunk: (KATTINTS IDE)! Ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon!  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb