Kikapcs

“Attól, hogy egy kisgyerek szemüveges, még nem szabad, hogy kívülállónak érezze magát” – Szeged365 fotóriport a XII. Szemüveges Gyerekek Klubdélutánjáról

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Szemüveges Gyerekek Klubdélutánját Szegeden, kedden a Bartók téri játszótéren többek között Csatai Gergő Guinness-rekorder lufibűvész, a Mosolykommandó alapítvány Bohócdoktorai és rengeteg meglepetés várta a csöppségeket. Mint a szervező Prágai Látszerészet ügyvezetőjétől, Prágai Andrástól megtudtuk, mintegy félszáz család vett részt az eseményen.

12 ÉVE JÖTT AZ ÖTLET: “TARTSUNK EGY OLYAN DÉLUTÁNT, AHOL BEBIZONYÍTHATJUK, ATTÓL, HOGY EGY KISGYEREK SZEMÜVEGES, MÉG NEM KELL, HOGY KÍVÜLÁLLÓNAK ÉREZZE MAGÁT”

“12 évvel ezelőtt Anyukámnak jutott az eszébe, hogy tartsunk egy olyan rendezvényt, ahol bebizonyíthatjuk, hogy attól, hogy egy kisgyerek szemüveges, még nem szabad, hogy kívülállónak érezze magát” – magyarázta a főszervező, aki nagyon boldog volt, hogy a tavalyi, Covid okozta kényszerszünet után az idén ismét megtarthatták az eseményt. “Ők egy kicsit a mi gyerekeink is” – magyarázta Prágai András, aki szerint nehéz megsaccolni, pontosan mennyien lehettek a Bartók téren, hiszen a helyszínre érkező több, mint 50 család közül volt egy – és többgyermekes is. Két dolog biztos: sokan voltak és fantasztikus volt a hangulat.

CSATAI GERGŐ, BOHÓCDOKTOROK, ÉS AZ ELMARADHATATLAN MINILÁNGOS

A helyszínen tényleg bebizonyosodott, hogy a szemüveg nem akadály, volt olyan kislány, aki ebben szórta önfeledten a rundel-szaltókat és cigánykerekeket, a közönség ovációja közepette. A házigazda a Mosolykommandó alapítvány első számú Bohócdoktora, Pataki Gergely volt, a közönségkedvenc titulusért pedig a helyszínre vitt terápiás kutyák és az a Csatai Gergő küzdött, aki 2019-ben az augusztus 20-i Rakpartfeszten állította fel a lufihajtogatás Guinness-világrekordját.

Mint a főszervező elmondta, az évek óta elmaradhatatlan minilángos és fagyi az idén is hatalmas sikert aratott, akár csak a távozó gyerkőcöknek járó ajándékok: a Prágai Látszerészet partnereinek köszönhetően többek között héliumos lufival, csokival, Bluetooth fülhallgatóval lepték meg őket.

Mint Prágai András elmondta, már a jövő évi rendezvényt tervezik, de előtte még egy újabb nagy dobásra készülnek: decemberben új optikával lepik meg a szegedieket.

Az eseményről hamarosan jövünk egy Szeged 365 Aftermovie-val is.

FRISSÍTVE: MEGJÖTT A HÉT LEGARANYOSABB VIDEÓJA

…és tényleg. Íme az esemény, Magyar Andor kollégánk kameráján keresztül:

Fotók: Török Kornél, Szeged365

Köszönjük Nektek, hogy már ennyien “átköltöztetek” velünk az új Facebook oldalunkra! A régit a megszűnés veszélye fenyegeti, szóljatok minél több barátnak, ismerősnek, ITT várja őket az új otthonunk: (KATTINTS IDE)! Ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon! 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb