Kikapcs

A Fülöp-szigetekről, Togóból és Koreából is jött nevezés a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

A kulturális és filmes világ elismert alkotóiból áll idén is a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál szakmai és kritikus zsűrije. A versenyprogramot szeptember 21-25. között, mintegy 1500 percben, 25 órányi vetítési időben nézheti meg a közönség.

Hamarosan megkezdődik Szegeden az egyik legjelentősebb nemzetközi operatőri seregszemle. Az 5. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál szakmai zsűrijében olyan neves művészek ülnek, mint…

  • Szabó Gábor, filmoperatőr, a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének alapító tagja és elnöke,
  • Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója,
  • Horvát Lili, a „Felkészülés határozatlan ideig tartó együttlétre” című magyar romantikus dráma rendezője,
  • Bogdán Árpád, többek közt a 2018-as Genezis film direktora,
  • Willie Nel, dél-afrikai származású operatőr, a ZSIFF tavalyi fődíjasa,
  • és Zurbó Dorottya, filmrendező, akinek  a 2018-as „Könnyű leckék” című nagysikerű dokumentumfilmet köszönhetjük.
  • A hagyományokhoz híven idén is lesz kritikus zsűri, melyet ezúttal Gyürke Kata, Gyenge Zsolt, és Kovács Bálint alkot. Emellett ebben az évben is felállítják a diákzsűrit, valamint újdonságként az Ezüsthaj Filmklub tagjaiból álló nyugdíjas zsűrit is.

400 NEVEZÉS ÉRKEZETT, MÉG A FÜLÖP SZIGETEKRŐL ÉS DÉL-KOREÁBÓL IS JÖTTEK FILMEK

A fesztivál idén is rendkívül népszerű volt az alkotók körében: több mint 400 nevezés érkezett a világ minden tájáról, Európán kívül többek közt a Fülöp-szigetekről, Togóból, Dél-Koreából, valamint szép számmal neveztek spanyol nyelvű filmeket a dél-amerikai kontinensről. Versenybe száll két 2019-es világsikerű film is: a dél-koreai „Élősködők” és a francia „Portré a lángoló fiatal lányról” című mű is. A hazai mezőnyből többek között Hajdu Szabolcs „Békeidő”, Felméri Cecília „Spirál”, valamint a 2019-es fődíjas operatőr, Dobos Tamás által fényképezett „Fűzfa” című alkotás is megméretteti magát.

NULLADIK NAPPAL INDUL A FESZTIVÁL

A hivatalosan szeptember 21-től 25-ig meghirdetett fesztivál valójában már 20-án elkezdődik a nulladik nappal, ugyanis az OFF programban vetítik le az időhiány miatt versenybe nem került színvonalas műveket, továbbá a Belvárosi Mozi pandémiás helyzetre reagáló pályázatában díjat nyert karanténfilmeket.

VISSZATÉR AZ ÓRIÁSBÁBOS FELVONULÁS

Az idei fesztivál a helyi értékekre is ráirányítja a figyelmet: a nyitófelvonuláson például a Kövér Béla Bábszínház óriásbábos felvonulását láthatják az érdeklődők. A filmes utánpótlás műhelyeként a Makói Videóműhely mutatkozik be, amely nem kevés sikeres filmes szakembert bocsátott az útjára, például Balázs István Balázs operatőrt, aki a 2020-as szegedi seregszemlén elnyerte a kritikusok díját.

Az 5. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál programjainak napi bontása és a zsűri bemutatkozója a zsigmondvilmosfilmfest.com oldalon olvasható.

ISTEN ÉLTESSEN, BELVÁROSI MOZI!

101 éves lett két napja a jó öreg Belvárosi Mozi, amely 1920. szeptember 8-án nyitotta meg kapuit. Ez az egyetlen korabeli filmszínház ma az országban, amely eredetileg is mozinak épült és azóta is majdnem folyamatosan üzemel.

Isten éltessen, 163.000 szegedi nevében köszönjük a rengeteg filmélményt!

A szegedi Belvárosi Mozit a “mozgófényképszínház” alapítására létrehozott részvénytársaság építtette. A vidék akkori legnagyobb mozija Sebestyén Endre szegedi építész tervei alapján 1920 őszére készült el, az első vetítést szeptember 8-án tartották. “A megnyitó napján zsúfolásig megtelt a nézőtér, azaz ezerkétszázan (!!) ültek a nagyteremben” – írja visszaemlékezésében az intézmény, megjegyezve, hogy az országos viszonylatban is hatalmasnak számító Zsigmond Vilmos terem ma 512 néző befogadására alkalmas. A jeles napon a kor ünnepelt dívája, Étsy Emilia és több némafilm szórakoztatta a nagyérdeműt.

Egy kis szegedi mozitörténelem, korabeli fotókkal és rengeteg extra infóval az alábbi cikkünkben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb