Szegedi Arcok

Csongrád-Csanád megyei kislány miatt (is) jött Magyarországra Arnold Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger a Széchenyi téren kávézgatott – írtuk meg a hétvégén, bár a helyszín ezúttal nem Szeged főterét jelölte (a T-800 – as Budapesten, a Four Seasons Hotel teraszán töltötte a szombat estéjét), úgy fest, bőven van Csongrád-Csanád megyei vonatkozása a sztorinak. A kedvenc színészünk az Index és a Bors értesülései szerint két okból érkezett Magyarországra,

10 ÉVESEN, 2700 KILÓT, FOGGAL

Valódi világszenzációt mutatott be augusztus 25-én a Szentesen született Sinka Dotti, aki fogával húzta el Arnold Schwarzenegger 2700 kilós autóját kilenc méter hosszan. A rekordkísérlet egyből sikerült, és most már hitelesített is. A mindössze tízéves, 40 kilós kislány a legfiatalabb ebben a sportban. 

Egy átlagos edzéssel indult Dotti vasárnapja a fent említett fővárosi konditeremben, írja a Bors. A szentesi erősember-legenda Sinka “Popeye” Zsolt kislánya először nem értette, édesapja miért ragaszkodik a reggel hét órás kezdéshez. De aztán egyszer csak meglátta a teremben a pár méterre kondizó példaképét, Arnold Schwarzenegger-t, valahogy így:

A Terminátor odahívta magához a mindössze 40 kilós kislányt és édesapját, mert mindkettőjük teljesítményét nyomon követi. Dotti nem jött zavarba, ahogy ő fogalmaz, lökte a világsztárnak a sódert.

MEGHÍVTA AZ ARNOLD CLASSICRA

“Úgy viselkedett velem, olyan kedvesen, mintha az unokája lennék. Azt mondják pedig, hogy ő nem egy túlzottan közvetlen ember, kevés embert enged magához közel. Az angolomat is dicsérte, mert persze én hoztam a formámat, és mindenről beszélgettem vele. Meghívott az apukámmal az Arnold Classicra és az otthonába is. Mondtam neki, hogy nagyon tetszenek a mini csacsijai, erre biztatott, hogy bemutatja majd nekem őket” – nyilatkozta Dotti a Borsnak.

NEM AZ FBI SZEGEDI FORGATÁSÁRA JÖTT

Bár a fél magyar sajtó arról cikkezett, hogy egy Netflix-produkció kapcsán érkezett Budapestre Schwarzenegger, a T-800 – as közeli barátja, a Flex Gym tulajdonosa, Szedlacskó Ádám az Indexnek azt nyilatkozta, fals az információ. Sajnos még ennél is távolabb áll a valóságtól az, hogy Szeged felé tartana az FBI című sorozat spin-offjának felvételeire, pedig szívesen elrángattuk volna a kedvenc T-800 – asunkat egy Szeged365-ös kocsmatúrára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb