Kikapcs

Újraindul a Bárka Kézműveskikötő, egy időpontban a Szent István téri vásárral (frissítve)

Szombaton újra kiköt a Bárka Kézműveskikötő. A helyszín ismét a Felső-Tisza parti Foka lesz, mint a főszervező Mocselini Rudolftól megtudtuk, több meglepetést is tartogat a régi-új kézművesvásár:

  • az első pár alkalommal nem kell majd fizetniük a kitelepülő árusoknak, ezzel is hozzájárulva a járványhelyzet utáni (vagy közbeni, a fene se tudja) talpraállásukhoz,
  • továbbá összevonják a korábban külön-külön megtartott kézműves – és antikvásárt, gyakorlatilag egy esemény lesz a kettőből,
  • amely ezentúl kéthetente jelentkezik majd.

A helyszín: Szeged, Felső-Tisza part, FOKA

A dátum: 2021.09.18., szombat, 09.00 – 17.00

EGY IDŐPONTBAN LESZ A SZENT ISTVÁN TÉRI, ÖNKORMÁNYZATI SZERVEZÉSŰ VÁSÁRRAL

Negyedik szezonjánál tart a Bárka, amely első körben 2020. őszén nyitotta meg kapuit, ezt egy téli, adventi etap és egy tavaly márciusban újraindított, majd májusban egy kisebb-nagyobb balhéval zárt harmadik felvonás követett. Az utóbbi esetében az alapkonfliktus abból eredt, hogy a cikkünk tárgyát képező esemény szervezője szerint (hogy szó szerint idézzük a május 23-án, a Szent István téren általa hangosbemondóba mondottakat) “elcsábították a kiállítóikat, ezért a kereskedők nagy része távozott, nehéz anyagi helyzetbe hozva a vállalkozásunkat.” A Bárka egyébként ezt követően nem sokkal be is zárt, az ominózus eset részleteit az alábbi cikkünkben találod:

A helyzet most is hasonló lesz, mármint, abból a szempontból biztosan, hogy egyszerre lesz a két esemény (reméljük, konfliktus ezúttal nem lesz), viszont ez alkalommal a Bárka csakis az első hétvégén esik majd egy időpontra a Szent István téri borpiaccal.

INKÁBB A VÁROSSAL KONKURÁLNAK, MINT A VELÜK EGY CSÓNAKBAN EVEZŐKKEL

Mocselini Rudolf elmondása szerint két választásuk volt: mivel most és jövő hétvégén is ütköztek volna valakivel, el kellett dönteni, hogy az önkormányzati cég által szervezett Szent István téri eseménnyel, vagy a velük némiképp egy cipőben járó, magáncég által összehozott Bödön Piaccal konkuráljanak. Ő úgy tartotta korrektnek, ha inkább az első verziót választja, sorsközösséget vállalva ezáltal a Szeged Plaza-ban megtartott rendezvénnyel.

NEM FOGUNK UNATKOZNI: BORPIAC, BÁRKA, BÖDÖN

Bárhogy is legyen, egy valami biztos, valóságos kézműves-dömping jön Szegeden:

  • pénteken elindul a Szent István Téri Borpiac,
  • szombaton a Bárka Kézműveskikötő,
  • jövő hétvégén, szeptember 26-án pedig a Bödön.

Apropó, azt mondtuk már, hogy még az Öreg Hölgy is kinyit? Szeged, mi így szeretünk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb