- Hirdetés -

Blog

Szombaton indul az előválasztás, közben Szeged politikus-simogatóvá változott

- Hirdetés -

Hosszú hetek óta pop up pultok és politikai aktivisták csapatai várják a Szeged belvárosában sétálókat, az ellenzéki jelöltek az előválasztásra gyúrnak, a fideszes arcok pedig a Gyurcsány-Karácsony párost stoppolják minden második sarkon. A legfőbb jele a(z elő)választások közeledtének, hogy a Napfény Városa hetek óta telis-tele van családi – vagy éppen sportnapnak álcázott, a valóságban politikai propagandára használt rendezvényekkel. Az alábbi cikkünkben összekaptuk a legfontosabb előválasztási tudnivalókat plusz szétnéztünk, melyik szegedi politikus, hol csinálja a show-t – az esetek egy részében Széchenyi2020-as pénzen.

Hello, én egy Szeged365 blogposzt vagyok. Ha régimódi lennék, úgy mutatkoznék be, mint egy rövid, kötetlen, személyes gondolatokat tartalmazó véleménycikk. A bennem leírtak nem feltétlenül tükrözik a Szeged365.hu szerkesztőségének álláspontját, ellenben a szerzőmét annál inkább.

SZOMBATON INDUL AZ ELŐVÁLASZTÁS

Előválasztás. Az ellenzéki pártok retorikája szerint a demokrácia netovábbja, a kormány szerint viszont a Gyurcsány Ferenc vezette tábor valós tét nélküli showműsora. Hogy melyik szekértábornak van igaza, Rátok bízzuk (hiszen a Szeged365.hu olvasói között egyaránt szép számban vannak jobb – és baloldali világnézetű olvasók, és ez egy normális világban így is van rendjén), az objektív infókat viszont tételesen az alábbiakban hozzuk.

RENDBEN, DE MI IS EZ?

2020. december 20-án megállapodott a hat magyar ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd), hogy együtt indulnak a 2022-es országgyűlési választáson. A paktum része, hogy a választáson közös listát és mind a 106 választói körzetben közös jelöltet állítanak, valamint az is, hogy a jelölteket, és a miniszterelnök-jelölt személyét előválasztáson fogják eldönteni.

  • Az előválasztás első fordulóját 2021. szeptember 18–26. között,
  • a másodikat október 4–10. között fogják megrendezni.

Az egyéni képviselőjelölteket egy, a miniszterelnök-jelöltet két fordulóban fogják megválasztani. Az előválasztáson minden nagykorú magyar állampolgár szavazhat, akinek magyarországi állandó bejelentett lakhelye van. Érdekesség, hogy a voksoláson részt vehetnek azok a polgárok is, akik az országgyűlési választás időpontjáig betöltik a 18. életévüket (szóval, ha holnap leszel 18, mehetsz).

RÁJUK LEHET SZAVAZNI: MINISZTERELNÖK-JELÖLTEK

Az opcionális miniszterelnök-jelöltek az alábbiak:

  • Dobrev Klára, DK
  • Fekete-Győr András, Momentum,
  • Jakab Péter, Jobbik,
  • Karácsony Gergely, Párbeszéd-MSZP-LMP,
  • Márki-Zay Péter, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt.

Hogy közülük ki az esélyesebb, nehéz megsaccolni. Az MSZP-közeli Publicus Intézet augusztus végi felmérése szerint Karácsony 34 százalékkal vezet, a második Dobrev 31 százalékkal, Jakab pedig 23 százalékkal kapta meg a harmadik helyet. Ezzel szemben a DK-közeli IDEA Intézet csütörtökön közzé tett mérésében arra a meglepő eredményre jutott, hogy igencsak rezeg a léc Karácsony Gergely második fordulós szereplése kapcsán, a főpolgármester szerintük a harmadik helyért van csatában Márki-Zay Péterrel. Az öt jelölt közül Fekete-Győr András az, akinek a kutatások rendre kellemetlenül alacsonynak mérik a támogatottságát, a Publicus nyári kutatása szerint a politikus helyzete annyira drámai, hogy a Momentum-szavazóknak is csak a 7 százaléka szavazna rá.

RÁJUK LEHET SZAVAZNI: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJELÖLTEK AZ 1-ES ÉS 2-ES VÁLASZTÓKERÜLETBEN

Csongrád-Csanád megyében négy választókerület van, ezek közül Szeged az 1-es és 2-es körzetbe tartozik, az előbbi ciklusok óta bal-, az utóbbi pedig jobboldali győzelmet hozva az országgyűlési választásokon. A 2-es egyébként magában foglalja a Homokhátságot is.

  • Az 1-esben az MSZP-Momentum-Párbeszéd-LMP-MMM támogatta Szabó Sándor meccsel a DK-Jobbik patronált Binszky Józseffel,
  • A 2-esben pedig meglepetésre két Momentum-jelölt is van, a Kárász utcai wannabe-napvitorlákkal kampányoló Mihálik Edvin (Momentum-MSZP-Párbeszéd) és a szinte semmiből előkerülő, szintén Momentum (és MMM) támogatta Tóth Szabolcs. Harmadikként a Jobbik és DK támogatta Tóth Péter száll be a ringbe.

A voksolást online vagy személyesen lehet megtenni, ITT és ITT.

POLITIKUS-SIMOGATÓ, MINDEN SARKON

Hetek óta politikusoktól hemzseg Szeged belvárosa, a két leginkább közkedvelt placc a Klauzál tér és a Kárász utca találkozása, illetve a Mars Téri Piac bejárata. Előválasztás-ügyben augusztus 23-án indult el az ajánlásgyűjtés, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer, az egyéni képviselőjelölteknek 400 érvényes ajánlást kellett összegyűjteniük ahhoz, hogy részt vehessenek a most szombaton induló voksoláson. Pár héttel az ellenzéki standolások megkezdése után a Fidesz is aláírásgyűjtésbe kezdett, a “Stop Gyurcsány, stop Karácsony” petíció keretein belül.

Augusztus végén jött a politikus-simogató műfajának non plus ultrája, Dobrev Klárát és Márki-Zay Pétert leszámítva mindenki lement csapatni, aki egy kicsit is szeretne választást nyerni jövő tavasszal:

Igazából az utcán pop up pult mögött ácsorgó aktivisták jelenségében nincs semmi különös, bevett szokás a közterületi aláírás-gyűjtögetés. Ami viszont már sokkal érdekesebb tétel, a különféle, szabadidős programnak álcázott kampányrendezvények sora. Szegeden ezekből sincs hiány, sőt, dömping van.

NÉHÁNY RENDEZVÉNY, AMELY CSALÁDI NAPNAK INDULT, AZONBAN HIRTELEN POLITIKUS-SIMOGATÓVÁ LETTEK

Szegedet az utóbbi hetekben annak rendje és módja szerint ellepték a fent említett, családi vagy éppen sportnapnak álcázott, azonban politikai propagandába átcsapó rendezvények. Ezek közös sajátosságai, hogy…

  • egytől egyig a Botka László köré csoportosuló baloldali csapat arcai (vagy a hozzájuk közel álló magáncégek) által szervezve,
  • a főbb baloldali képvisekőkkel “headline” – olva,
  • az esetek java részében Széchenyi 2020 büdzséből finanszírozva valósulnak meg.

Szeptember 4-én tartották meg a Tarjáni Napokat, a színpadon a Neoton-legenda Csepregi Évával. A rendezvény igazi “headlinerei” azonban Tóth Károly és Mészáros Tamás baloldali önkormányzati képviselők, nomeg Szabó Sándor országgyűlési képviselő voltak, az utóbbi az 1-esben indul ismét. Az igazi szépségét az adja meg a bulinak, hogy az eseményt a Széchenyi 2020 keretből finanszírozták (pályázati azonosító: TOP-6.9.2-16-SG2), nagyon leegyszerűsítve, uniós és kormányzati támogatásból (azt, hogy konkrétan hogyan épül fel a Széchenyi 2020., IDE kattintva találod meg).

Nincs is szebb, mint tolni egy közösségépítő családi napnak álcázott ellenzéki propagandabulit kormányzati-uniós pályázati büdzséből, igaz?

Szabó Sándor egyébként ugyanezen a hétvégén a Deszki Falunapokon csillogtatta meg főzőtudását, majd leugrott a Partfürdőre szervezett szépkorúak halfesztiváljára, itt az augusztus 20-án eltűnt, majd később előkerült Botka Lászlóval parádézott közösen.

Szabó Sándor mellett a szintén MSZP-s Ménesi Imre volt a Búvár-tónál múlt hétvégén megrendezett gyereknap rocksztárja. A rendezvény 10 éves múltra tekint vissza, viszont valahogy most nem gyereknapkor, hanem az előválasztás előtt egy hétvégével tartották meg. A gyerekeknek szóló programok (ugrálóvár, arcfestés, cicasimogató) mellett beindult a propagandarendezvényeken szokásos “ételosztás”, melyet a fent említett két politikus celebrált, majd kihelyezett fogadóóra következett olyan pártsemleges, politikai üzenetektől mentes (most épp kicsit ironizálunk) témákkal, mint a Pegazus-ügy. A fenti eseménnyel párhuzamosan Szeged vadonatúj alpolgármestere, Kovács Tamás csinálta a show-t Alsóvároson, igaz, ő nem Széchenyi2020-as pályázati pénzből ráadásul itt már a plakát alapján is egyértelmű volt, hogy politikai színezetű eseményről van szó.

Mielőtt még bárki félreértene: családi napokat szervezni és a szegedi gyerekeket szórakoztatni dícséretes dolog. Politikusokat színpadra rakni vagy köténnyel a nyakukban bogrács mögé állítani sem ördögtől való, régi találmány már ez. A korrektség azonban ott kezdődik, ha a közönséggel tudatják, hogy valójában milyen eseményre mennek ki. Az utóbbi, Mátyás téri rendezvénynél mindez egyértelmű volt, szép nagy betűkkel ott volt Kovács Tamás neve, a többi produkció esetében azonban már nem volt mindig tiszta, hogy ugra-bugrálós programra, vagy politikust simogatni mennek – e a szegedi családok.

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb