Kikapcs

A Szeged International Airshow és a Hőlégballon EB margójára: igazi családi eseménynek adott otthont Szeged, 3000 gyerek vett részt a rendezvényen

Szeptember második hétvégjén ismét ellepték a repülők a szegedi légteret a Szeged International Airshow-n, és egy héten keresztül a hőlégballonok az első szegedi rendezésű 22. FAI Hőlégballon Európa-Bajnokságon. Mindkét rendezvény sikeresen zárult – írja a szervező Szegedi Közlekedési Társaság sajtóközleményében. 

A 2016-ban először megrendezett repülős rendezvény, az elmúlt öt év alatt kinőtte magát és mind a közönség, mind a résztvevő pilóták és a szakma szerint is helye van az európai rendezvények sorában és méltó az új nevéhez. A rendezvényt szerevező Szegedi Közlekedési Társaság vezetőségének nem titkolt szándéka egy szakmailag minőségi repülős esemény megszervezése mellett, egy családi rendezvény életre hívása, ahol a gyerekek és a szülők is egyedi és megismételhetetlen földi- és légi programokon vehetnek részt.

TÖBB MINT 3 EZER GYEREK VETT RÉSZT AZ ESEMÉNYEN

“Rendkívül jó érzés számomra, amikor azt látom a szegedi repülőtéren, hogy Európa legjobb pilótái táncoltatják a levegőben gépeiket, és mellette több száz család érkezik pléddel, uzsonnáskosárral piknikezni a területre. “ – mondta el Majó-Petri Zoltán az SZKT ügyvezető igazgatója. A rendezvényen a három nap alatt a szervezők közel 3000 gyerek karszalagot tettek fel a 14 év alatti ingyenesen belépőknek, akik közül többen, a bérlet karszalaggal rendelkező szüleikhez hasonlóan több napon keresztül büszkén viselték. A látogatók közül több mint kétezren közösségi közlekedéssel, közel 400-an kerékpárral mentek ki a repülőtérre.

GRIPEN VADÁSZGÉP, ÉJSZAKAI LÁTVÁNYSHOW

A rendezvényen a légiprodukciókat többen nézték, mint a 2019-es rendezvényen, az idei év speciális szabályozása miatt (védettségi igazolvány) több száz család ezt a környező mezőgazdasági területeken tudta csak megtenni. A pénteki nap sztárja a Magyar Légierő JAS-39 Gripen vadászgépe volt, aki a Magyari Béláról elnevezett MIG29-es tiszteletére érkezett, de Európában is egyedülálló program várta a naplemente után is a kilátogatókat. Az éjszakai látványshow, pirotechnikával és egyéb látványelemekkel rendkívüli élményt nyújtott mindenkinek. A szombati napon számos kötelék és sztárpilóta is tiszteletét tette Szegeden, míg a vasárnapi nap a Bajnokok Napja volt.

ÖRÖK EMLÉK MARAD A HŐLÉGBALLON EB

A 22. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság szombati, záróceremóniáján, a Szegedi Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek között köszöntötték a 24 nemzet versenyzőit és zárták le ezt a csodálatos pár napot a szervezők. A ceremónia zárómondataként David Bareford versenyigazgató az alábbiakat mondta el: “Köszönöm Szeged ezt a csodálatos 7 napot, egy örök emlék marad az a szeretet, amit tőletek kaptunk.” A helyezettek:

  1. HUGI, Roman (SUI)
  2. ZEBERLI, Stefan (SUI)
  3. SPILDOOREN, David (BEL)

A nemzetek versenyében az első helyett Franciaország szerezte meg Svájc (2. helyezett) és Németország (3. helyezett) előtt.

A TÁRSASÁG AZON FOG DOLGOZNI, HOGY SZEGED JÖVŐRE IS NEMZETKÖZI SZINTŰ LÉGISHOW HELYSZÍNE LEHESSEN

A Szegedi Közlekedési Társaság köszönetet mond minden közreműködőnek, akik a rendezvény sikeres lebonyolításában és biztosításában részt vettek, és a kiemelt támogatóknak, repülős barátaiknak. A Társaság novembertől azon fog dolgozni, hogy a repülőtér jövőre is, nemzetközi szintű légishow helyszíne lehessen 2022 szeptemberében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb