Befejeződött a szegedi vár északi falának feltárása: egy kazamata fal és egy I. Zsigmond-kori pénzérme is előkerült
Befejeződött a szegedi vár északi falának feltárása. A Móra Ferenc Múzeum Régészeti osztályának kollégáinak a jelenleg még javában zajló Oskola utca – Stefánia sétány rekonstrukció keretében lehetőségük nyílt a szegedi vár északi falának újabb szakaszát feltárni.
Facebook oldalukon azt írják, hogy a feltárás egyik fő feladata az volt, hogy további adatokkal szolgálhassanak, ugyanis ezt a most feltárt falszakaszt is jelölni szeretnék a felszínen. Molnár Csilla régész ma a Rádió 88-nak azt mondta, hogy az ásatások befejeződtek. Hozzátette, a munka megkezdése előtt abban reménykedtek, hogy az északi kapu legalább egy kis részlete is a szelvényükbe fog esni, de nem így lett. Úgy néz ki a szegedi vár északi kapuja teljes terjedelmében a Stefánia sétány aszfaltútja és a Magyar Rádió épülete alatt található.
EGY VÁRFAL ÉS EGY KAZAMATA FAL ESETT A SZELVÉNYBE
“Már ez az információ is előrelépésnek tekinthető. Annak ellenére, hogy csak egy várfal és egy kazamata fal esett a szelvénybe, nem lehetünk csalódottak. A szelvényben a falak mellett néhány középkori jelenséget is feltártunk” – olvasható a közösségi oldalon, ahol azt is megemlítették, hogy az egyikből egy I. Zsigmond (1387-1437) idejére keltezhető pénzérme is előkerült. Ezen kívül első ízben sikerült megfigyelniük a várfal alapozási árkát. Ezek az adatok valószínűleg közelebb fogják vinni őket az északi várfal építési idejének pontosításához.