Közélet

Kiadták a jelentést: kiderült, miért omlott össze az elővásztás informatikai rendszere

Szeptember 18-án már délelőtt padlót fogott az előválasztás informatikai rendszere, először egy két órás szünetet jelentettek be, majd azt, hogy 20-án, hétfő reggel folytatják. Sorra jöttek a közlemények, miszerint külső támadás érte a szervereket, ezért kellett felfüggeszteni a szavazást. Az üggyel kapcsolatban ma, azaz hétfőn részletes tájékoztatást adott ki az előválasztás technikai lebonyolításáért felelős aHang – írja az Index.

A Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő által jegyzett, 80 oldalas jelentés elején leszögezik: a szeptember 17-i és 18-i előválasztási rendszer leállását három, egymástól nem elválasztható körülmény eredményezte. Az elsők között olyan konfigurációs hibákat említenek, hogy az alkalmazást kiszolgáló infrastruktúra alulméretezett, hálózati szempontból védtelen volt, így a megnövekedett forgalom és a rendszert ért támadásokkal szemben nem volt megfelelően védve, így nem volt képes a normális kérések kiszolgálására.

A MEGNÖVEKEDETT, TÚRTELHELT FORGALOM BLOKKOLTA A KOMMUNIKÁCIÓT

A menedzsmentet, a számítógépek közötti szinkronizációt és a beérkező kéréseket ugyanazon csatorna volt hivatott kiszolgálni. A megnövekedett, túlterhelt forgalom blokkolta a számítógépek közötti, valamint az adminisztrátorok és a kiszolgálók közötti kommunikációt. A problémát a szerverek hálózati kapcsolatának működésképtelensége/túlterhelése okozta. Hozzáteszik, hogy jól ismert hálózatok támadták a kiszolgálókat, de ez adatvesztéssel, az adatok integritásának elvesztésével, jogosulatlan hozzáféréssel nem járt, viszont a rendelkezésre állás sérült.

A SZERVEREK INTERNETKAPCSOLATA IS ALULMÉRETEZETT VOLT

Az eredményeket három pontban foglalja össze a jelentés:

  • Kijelenthető, hogy a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni.
  • Támadási minták tapasztalhatók a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati túlterhelés, sokkal inkább a kiszolgálók és az alkalmazás sérülékenységeit letapogató próbálkozások voltak.
  • A megnövekedett forgalom, melynek 41 százaléka nem rendeltetésszerű volt, valamint a szerverek internetkapcsolatának alul méretezése és a belső szinkronizáció hiányának együttese okozta a leállást.

Az előválasztás első fordulója holnap ér véget, már több mint félmillióan adták le szavazatukat.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb