Mindenmás

A világ megmenekült, újra van Facebook (frissítve)

Éjfél előtt pár perccel feltámadt a nagy kék óriás, gyertek vissza a Twitterről. Az összes, a Facebook-hoz kapcsolódó szolgáltatás helyreállt, a Messengertől az Instagram-on át a WhatsApp-ig, ezt többek között onnan is tudjuk, hogy rengetegen írtatok ránk ma hajnalban Facebook üzenetben. A nemzetközi leállás majdnem hét órán keresztül tartott, legutóbb 2008-ban volt ekkora krach, igaz, akkor 24 órán át tartott. 

A Facebook mérnökeinek feladta a leckét a helyzet, közel hat órán át küzdöttek a hiba megkeresésével és elhárításával, közben szűkszavú közleményekben tudatták a Twitteren, hogy tudnak a problémáról, és rajta vannak a megoldásán. Mike Schroepfer, a Facebook technológiai igazgatója magyar idő szerint este tíz körül azt posztolta szintén a Twitterre, hogy hálózati problémákkal küzdenek. Éjfél körül Mark Zuckerberg jelentette be az örömhírt, ezúttal már a saját Facebook oldalán:

“A Facebook, az Instagram, a WhatsApp és a Messenger újra online. Bocsánat a mai zavarért – tudom, mennyire fontosak a szolgáltatásaink, hogy kapcsolatban maradhass a számodra fontos emberekkel.”

SZÓ SINCS HACKELÉSRŐL, EZ LEHETETT AZ OK

Magyar idő szerint kedd hajnalban a Facebook egy blogbejegyzésben adott magyarázatot arra, hogy miért szünetelt a világ legnagyobb közösségi hálózatának elérése olyan más alkalmazások kíséretében, mint az Instagram és a WhatsApp. A hivatalos bejelentés nem megy bele a részletekbe: a Santosh Janardhan által közzétett szöveg szerint a közel hat órán át tartó Facebok leállás a routerek konfigurációs beállításának változása miatt következett be, és szó sincs hackelésről vagy a felhasználók adatainak megszerzésére irányuló kísérletről.

2008-BAN EGY TELJES NAPIG TARTOTT A KRACH

2008-ban egy teljes napig kimaradt a közösségi oldal, azóta ez volt a leghosszabb leállás, bár akkor még csak 150 millió felhasználója volt, nem pedig több mint kétmilliárd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb