Mindenmás

A hétköznapi emberek is lehetnek hősök: fegyveres rablást akadályozott meg egy magyar férfi Ausztriában

Egy magyar férfinak köszönhetően fogták el a rendőrök azt a két fegyveres támadót az ausztriai Schärdingben, akik egy boltot akartak kirabolni. Kovács Attila, aki egy biztonsági cégnél dolgozik kidobóként, felidézte az esetet a Borsnak

„Éppen a boltvezetővel beszélgettem a hátsó kijáratnál. Már indultam volna haza, amikor kirohant az egyik dolgozó, és azt kiáltotta: rablás! Fegyverrel rontottak be! A boltvezető, Birgit azonnal megkért, hogy nézzek körül, mert tudta, hogy korábban tanultam rendvédelmet. Előrementem, amikor láttam, hogy két fiatal kiabál a pénztárossal: add ide a pénzt vagy lelőlek. Az egyik fiú kezéből kiütöttem a fegyvert, amire ők azonnal visszatámadtak. Az egyikük beverte az arcomat, és egyszerre akartak engem leütni, de nem számítottak arra, hogy visszatámadok.”

FÉL ÓRÁN BELÜL A MÁSODIK RABLÓ IS RENDŐRKÉZEN VOLT

Ezután, hogy a két fiatal ne tudjon elmenekülni, a bolt dolgozói bezárták az ajtót. Kovács Attila eközben egyiküket leteperte, majd a földön fogta, amíg a rendőrök kiértek, és ugyan a másik támadó hazaszaladt, de fél órán belül őt is elfogták a rendőrök. A férfit a történtek után kórházba vitték, de kiderült, szerencsére nem esett komolyabb baja, csak meghúzódott a háta, és pár nap alatt rendbe is fog jönni. A hős magyar vásárlónak nem győztek hálálkodni a kisbolt munkatársai. “Igaz, húgom azért megkérdezte, mi van, ha lelőnek engem, de csak az járt a fejemben, hogy megmentsem a nőket. A munkatársaim között is volt, aki azt mondta, hogy inkább kimaradt volna egy ilyen esetből. Én nem vagyok hős, nem akarok hírnevet, egyszerűen csak nem akartam sérülést” – zárta az interjút Kovács Attila.

Nem kell messzire menni, Szegeden is akadtak ma hősök:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb