Közélet

Kórtermeket ürítettek ki a szegedi II-es kórházban, kezdik a román betegek átszállítását

Megkezdődhet a romániai kórházakban ápolt betegek Magyarországra szállítása, erről állapodott meg a két ország kormánya – értesült a hvg.hu. Nem hivatalos (kórházi dolgozóktól és a múlt héten más klinikai épületekbe átszállított betegektől kapott) információink alapján jelentős kapacitásokat szabadítottak fel a szegedi II-es kórházban.

Románia egyébként nagy bajban van, az egészségügyi rendszeren óriási a nyomás, napról-napra rekordot dönt a fertőzésszám és a halálozási ráta is ijesztő, miközben alig oltják be magukat az emberek.

A HATÁRMENTI KÓRHÁZAKBA KERÜLNEK ELSŐSORBAN A ROMÁN BETEGEK

A HVG információi szerint ma megállapodás született a magyar és a román kormány között a Romániában kezelt betegek Magyarországra szállításáról. Romániai forrásoktól úgy értesültek, hogy egyes határmenti romániai betegek magyarországi egészségügyi intézményekbe szállításáról van szó, hogy így tehermentesítsék a teljes kihasználtsággal működő romániai kórházakat, ahol az egészségügyi dolgozók már a türőképesség határán vannak. Úgy tudják, a betegeket Magyarországon is elsősorban határmenti kórházakba szállítják majd, ami egybecseng az értesüléseinkel, miszerint a harmadik hullámban Covid-kórházként emlegetett II-es kórházban jelentős kapacitásokat szabadítottak fel.

35 SZÁZALÉKOS AZ ÁTOLTOTTSÁG ROMÁNIÁBAN

A HVG-nek továbbá arról nincs információja, hogy koronavírusos, vagy más betegséggel kezelt betegeket szállítanak-e Magyarországra. Eddig csak eszköz- és gyógyszerellátmány érkezett Magyarországról, de romániai egészségügyi forrásaik szerint ez nem elegendő, így óriási segítség lehet, ha abban is segítünk, hogy kórházi kapacitások felszabaduljanak. Románia egyébként október 11-én nemzetközi segítséget kért a NATO Észak-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központjától, az egészségügyi rendszert érő elképesztő terhelés miatt. Az adatok további romlását egyelőre szinte semmi sem akadályozza, hiszen az ország átoltottság szempontjából az utolsó előtti helyen áll az unióban, mindössze Bulgáriát előzve. A legfrissebb, október 12-i adatok szerint az első oltást mindössze a lakosság 35,3 százaléka kapta meg.

FRISSÍTVE: 50 BETEGET VESZ ÁT MAGYARORSZÁG

Ötven koronavírus-fertőzöttet vesz át Magyarország Romániától, jelentette be szerdán Szijjártó Péter külügyminiszter. Az ötven fertőzött intenzív terápiás kezelést kap majd Magyarországon, két kórházban, Szegeden és Debrecenben. A pontos részletekről a két fél még egyeztet, például arról, hogy pontosan milyen állapotú betegeket vesz át Magyarország, vagy hogy mikor tudják őket átszállítani – mondta a külügyminiszter.

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: magnetisch speelgoed
  2. Visszajelzés: DevOps consulting
'Fel a tetejéhez' gomb