Közélet

Nagyot ugrottak a Covid-számok: 814 új fertőzöttet találtak Magyarországon, 59-et Szeged környékén

A tegnapi 24 órás összesítőben közölt 455-höz képest ma reggelre 814 fővel ugrott meg az azonosított Covid-fertőzöttek száma, mint a kormányzati koronavírus-portál írja, az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza. Csongrád-Csanád megyére 59 új eset jutott, közben a Nemzeti Népegészségügyi Központ arról számolt be, Szegeden is emelkedni kezdett a szennyvíz Covid-koncentrációja.

Mint írják, a járvány mostani hullámában nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg (ezt Zacher Gábor másképp látja), és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A legfontosabb, ma reggeli sarokszámok:

  • A beoltottak száma 5 913 862, közülük 5 685 596 fő már a második oltását is megkapta, 928 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 814 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 830 725 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 10 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 330 főre emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 789 705 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 10 690 főre emelkedett.
  • 737 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.

MAGYARORSZÁG FELKÉSZÜL: KÉSLER MIKLÓS VISSZARENDELTE A REZIDENSEKET

Október hatodikán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere rendeletet adott ki az aneszteziológia és intenzív terápia szakképzésben foglalkoztatott rezidensek és szakorvosjelöltek átirányításáról. Eszerint az érintetteknek az „elsődleges képzőhelyként megjelölt egészségügyi intézménybe” kell visszatérniük, ez pedig lényegében azt jelenti, hogy vissza kell térniük az intenzív osztályokra a más intézményekben végzett gyakorlatról. Az utasítás október 7-én már életbe lépett.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb