Közélet

Pintér Sándor válaszolt a főváros maszkos felvetésére: a kellő időben megteszik a megfelelő védelmi intézkedéseket

Október 15-én írt levelére megkapta a választ Karácsony Gergely főpolgármester Pintér Sándor belügyminisztertől – írja az IndexBudapest vezetője azt kérte az önkormányzatokat is felügyelő minisztertől, segítse elő, hogy a kormány visszaállítsa a korábbi jogszabályt a maszkviseléssel kapcsolatban.

A főpolgármester a romló fertőzöttségi adatok miatt szeretné zárt terekben, a közösségi közlekedés járatain és egyéb fővárosi rendezvényeken visszaállítani a kötelező maszkviselést, ezt azonban a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé.

A KELLŐ IDŐBEN MEGTESZIK A MEGFELELŐ INTÉZKEDÉSEKET

“Az Operatív Törzs eddig is megtette, és a járvány negyedik hulláma idején is meg fogja tenni azokat a szakmailag indokolt javaslatokat, amelyek a védekezést megfelelően szolgáló rendszabályok bevezetésére vonatkoznak” – válaszolta a felvetésre Pintér Sándor, a maszkviselés visszaállításra vonatkozó kérés kapcsán megjegyezve, hogy a kellő időben megteszik a megfelelő védelmi intézkedéseket. A belügyminiszteri választ a fővárosi önkormányzat úgy értékelte, hogy az jogi változást nem hoz a rendszerben, de hangvételét tekintve nyitottabbnak mutatkozik a szigorításokat vagy az önkormányzatok saját döntési jogát illetően. A szigorításokhoz a kormánynak kell továbbra is rendeletet módosítania vagy újat alkotnia – hívta fel a figyelmet a főváros vezetése.

AZ OPERATÍV TÖRZS MÉG MOST IS TÁRGYAL

A Fővárosi Operatív Törzs ezekben a percekben dönthet arról, hogy  a fővárosi önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben ismét bevezetik-e a látogatási tilalmat, illetve korlátozzák-e a kijárást. Azt is vizsgálják, hogy a fővárosi önkormányzat óvodáiban a dolgozók számára kötelezővé teszik-e a maszkot a dolgozók számára. Erről bővebben itt:

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: blote tieten
  2. Visszajelzés: รับทำ SEO
'Fel a tetejéhez' gomb