Közélet

Már 73 hazai egészségügyi dolgozó életét követelte a Covid, hódmezővásárhelyi orvos is van a tragikus névsorban

A járvány kitörése óta hetvenhárom egészségügyi dolgozó életét követelte a koronavírus-fertőzés Magyarországon a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján közzétett szomorú lista szerint – szúrta ki az Index. Az elhunytak között vannak ápolók, háziorvosok, nőgyógyászok, főorvosok, egy kutatóorvos és mentősök is. Sajnos egy Csongrád-Csanád megyei szakember nevét is megtaláltuk a listán, erre Kati nevű olvasónk hívta fel a figyelmünket.

“Mély megrendüléssel búcsúzunk a Covid–19 pandémiában elhunyt kollégáinktól, akik hivatástudatukhoz méltón teljesítették esküjüket, orvosi, illetve ápolói kötelezettségeiket, elhivatottan szolgálva embertársainkat”

– írják az oldalon, ahol azt is hozzátették: ha valaki „hozzátartozóként bármely okból nem szeretné elhunyt rokona nevét általuk megjelentetve látni”, megkérhetik a kamarát, hogy ne tüntessék fel a honlapon. Az adatsort végigböngészve sajnos Csongrád-Csanád megyei áldozatot is találhatunk, a listán dr. Sallai Imre, a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi kórház vérellátó osztályvezető főorvosa is ott van.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb