Szegedi Arcok

Eddig közel félszáz kitüntetés kapott Karikó Katalin: ma átveszi a New York-i Orvosi Akadémia díját is

Innovátorok az egészségügyben. Ők a főszereplői a New York Academy of Medicine (NYAM) kedden este 22 órakor kezdődő virtuális díjkiosztó ünnepségének. A 2021-es NYAM Annual Awards díjazottjai – többek között a magyar biokémikus Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman – olyan innovátorok, akik segítettek megérteni és kezelni a koronavírus-járvány pusztító hatásait.

A New York-i Orvosi Akadémia közleménye szerint a NYAM idei kitüntettjei „olyan áttörést és innovációt hajtottak végre, ami megváltoztatja az orvoslást és gyógyítást, miközben új lehetőségek nyílnak egy egészségesebb világ építéséhez”. A biogyógyászati tudományok terén végzett kiemelkedő munkásságáért tünteti ki a New York-i Orvosi Akadémia Karikó Katalint és Drew Weissmant. Karikó Katalin méltatásában arra is kitér a NYAM, hogy a BioNTech alelnöke, a Pennsylvániai Egyetem Perelman Orvosi Iskola adjunktusa „biokémia doktori fokozatát 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerezte”.

MÁR KÖZEL FÉLSZÁZ ELISMERÉST KAPOTT KARIKÓ KATALIN

Karikó Katalin munkásságát, kutatói teljesítményét és emberi nagyságát eddig közel félszáz kitüntetéssel ismerték el Magyarországon és világszerte. Díjai közül a NYAM laudációja kiemeli a magyar Széchenyi- és Semmelweis-díjat; az osztrák Wilhelm Exner-érmet, a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria Hercegnője Díjat, a svájci Reichstein-érmet; az amerikai Rosenstiel-díjat, valamint a „bevándorlói teljesítményt” elismerő Vilcek-díjat. A 2021-es „NYAM Annual Awards – Innovators in Health” elismerést ma, azaz 2021. november 9-én, kedden 22 órától adják át a virtuális térben. A New York-i Orvosi Akadémia online ünnepségén Karikó Katalinon kívül további hét innovátor kap elismerést.

Forrás: SZTE Sajtó

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb