Szegedi Arcok

Napi szürreál: ekkora hely jutott a bicikliseknek a Stefánián

“Magyarország legforgalmasabb kerékpárútja” – írja Gy. József a Szegeden Láttam közösségi média csoportba feltöltött fotó mellé. A hétvégén feltöltött kép azt mutatja, mekkora hely jutott a szegedi bicikliseknek arra, hogy átjussanak a felújítás alatt lévő Stefánia egyik pontjáról a másikra. Speciel nem sok.

“Ez nem kívánságműsor” – írja a poszt szerzője, majd emlékeztet, a kivitelezőknek biztosítaniuk kellene a jogszabályokban előírt átkelési szakaszokat, mind a kerékpárosok, mind a gyalogosok és autósok számára plusz természetesen vannak hatóságok, akiknek feladata (lenne) ellenőrizni azok betartását.

HORRORISZTIKUS ÚTSZAKASZOK, SZEGED KÖRNYÉKÉN, KIHÍVÁST KEDVELŐ BRINGÁSOKNAK

Szeged annak dacára, hogy 2019-ben és 2021-ben is megválasztották az ország legbringásabb városának, hemzseg a horrorszakaszoktól. Ezek egy része ideiglenes, egy-egy felújítás idejére elbaltázott rész, más részük viszont állandó “tájjellegzetesség.”

Az előbbi kategóriába tartozik a Szeged 365 “Szakembör” rovatunk alábbi két gyöngyszeme…

…az utóbbiba pedig a nyári biciklistragédia helyszíne. Mint anno megírtuk, fának ütközött egy kerékpáros Szegeden, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A rendőrség hivatalos közleménye szerint 2021. július 4-én éjjel fél 2 előtt bejelentés érkezett, hogy Szegeden a Szerb utcán lévő kerékpárúton egy kerékpáros az egyik kanyarban egy fának ütközött, és leesett a bicikliről. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A szakaszról igencsak ízesen írt a Midnight Rider blog, a Szeged-Szőreg-Deszk-Klárafalva szakaszról írt soraikat szó szerint idézzük:

Aki szeret füvesített kerékpárúton tekerni az aszfalt alól kibújó növénykéket kerülgetve, majd szembesülni a polgármesterek pitiánerségével, azoknak ajánlott útvonal. Szőregtől Deszkig a növényzet minden erejével rágja-majszolja az aszfaltot, a bicikli úgy pattog, mint a bakkecske, eső után éjszaka kifejezetten bájos, mert még max fényerőnél is ugyanolyan sötét az út, ergo nem tudod, hogy épp miért pattogsz – de legalább elvakítanak a fejmagasságban elhúzó autók fényszórói is. A Metallicát idézve “Darkness imprisoning me / All that I see / Absolute horror”.

Apropó, ha már szóba kerültek a “füvesített kerékpárutak”, a Szeged-Szentmihályra vezető gyönyörűségről szóló Szeged365 Fotóriportot mindenképp látnotok kell. “Az élet utat tör magának” (Jurassic Park):

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb