Közélet

Jó hír a szegedi szülőknek: továbbra sem zárják be az oktatási intézményeket, fertőzés esetén csak egyes osztályokban intézkednek

A diákok és a tanárok átoltottságáról és az intézmények jelenlegi állapotáról beszélt Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a HírTV-nek. Mint mondta, a hét elejéig az oktatási intézmények több mint 3 százalékában kellett valamilyen intézkedéseket hozni, de biztosított mindenkit arról, hogy egyet sem zárnak be.

Az államtitkár szerint nyugodtan kezdődött a tanév, magas átoltottság mellett, lassan emelkedett a járvány által érintett intézmények, osztályok száma. Október elején 1 százalék körül volt az érintettség, míg a hét elején már 3,7 százalék. Mint mondta, teljes intézményeket továbbra sem zárnak be, csak egyes osztályok, óvodai csoportok esetében tesznek lépéseket. Az óvodáknál ez szünetet jelent, az alsó tagozatban, az 1–6. évfolyamosoknál digitális oktatásra állnak át. Hozzátette: hetedik osztálytól fölfelé a diákok 51 százaléka oltott, ez pedig fékezi is a járvány terjedését, itt csak a nem oltottak számára rendelnek el karantént fertőzés esetén.

A PEDAGÓGUSOK 90 SZÁZALÉKA OLTOTT

A tanév kezdetén 90 százalékos volt az átoltottság a tanárok körében, a köznevelésben 170 ezren dolgoznak – mondta Maruzsa Zoltán. Jobban terjed az oltatlanok körében a vírus, ezért rendelte el a kormány munkáltatóként az állami intézményekben december 15-i határidővel az oltás szükségességét – fejtette ki az államtitkár.

A DIÁKOK A MOST FUTÓ AKCIÓHÉTBEN IS KÉRHETIK AZ OLTÁST

Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy a 12–18 évesek 51 százalékos átoltottságát szeretnék növelni, ezért is szervezték a tanév elején az oltási kampányt. A 12 évnél idősebb gyerekek is kérhetik a vakcinát a most futó oltási akcióhét keretében. A maszkviselésről elmondta, hogy az a kormány részéről az iskolákban ajánlott, az óvodákban ellenjavallt. Az iskolákban a szülői munkaközösséggel, a diákönkormányzattal egyeztetve az intézményvezetők hozhattak döntést ez ügyben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb