Mindenmás

Breaking: előkerült az eltűnt 5 gyermekes, vásárhelyi anyuka! (frissítve)

“Erika megvan” – írta ki eltűnt személyek adatbázisára, idő közben onnan is levették a körözést.

“Erika megvan! Mohácson találták meg, de még haza kell jutnia” – írta közösségi média oldalán a hétfőn eltűnt hódmezővásárhelyi édesanya testvére, majd hozzáteszi, ég a telefon a kezükben a hazajutás miatt. “Pontos információkat még nem tudunk de a lényeg, hogy megvan!” – zárta sorait Mariann.

KORÁBBAN ÍRTUK: ELTŰNT EGY 41 ÉVES, HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ANYUKA

Hétfőn hajnalban eltűnt egy 41 éves, hódmezővásárhelyi nő, a rendőrség nagy erőkkel keresi – írtuk meg aznap, az esetről ma reggelre újabb részletek derültek ki. Az eltűnt Erikát öt gyereke várta haza, búcsúlevelet is hagyott, a családtagok már a legrosszabbtól tartottak:

FRISSÍTVE: HIVATALOSAN IS TÖRÖLTÉK A KÖRÖZÉST

“A 2021. november 29-én kiadott körözési felhívásunkat a tegnapi napon visszavontuk. A keresett 41 éves hódmezővásárhelyi hölgy épségben előkerült” – írja csütörtök reggeli közleményében Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, megerősítve tegnap esti nem hivatalos értesüléseinket. Az öt gyermekes anyukát Mohácson találták meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb