Blog

Fogjunk össze, dobjuk fel együtt egy 92 éves, szegedi tanárnéni születésnapját! (frissítve, már úton a fotók)

Egy olyan megkeresés érkezett ma hozzánk, amelyet úgy éreztünk, meg kell, hogy osszunk Veletek. Sőt, egyenesen azt szeretnénk, ha segítenétek abban, hogy közösen örömet szerezhessünk a 92 éves Irénke néninek, a Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugdíjas pedagógusának.

Egy nagyon kedves vendéget kaptunk ma délben, a közismert szegedi tanárnő, Bagi Márta személyében. A Madách Imre Általános Iskola népszerű pedagógusa abban kért tőlünk segítséget, hogy lepjük meg Ivanics Jánosné Irénke nénit néhány nagyon klassz szegedi fotóval. Irénke néni több, mint 50 (!!) évig tanított a szegedi iskolában, jelenleg szeretett városától távol, Sopronban lakik egy evangélikus idősotthonban. Mint Bagi Márta tanárnő elmondta, Irénke néni hosszú évek óta nem járt Szegeden, minden vágya, hogy láthassa, hogy néz ki most, 2021. decemberében gyönyörűséges városunk. A szegediek generációit tanító pedagógus december 16-án tölti a 92. születésnapját, a bennünket megkereső tanárnő pedig szeretné meglepni néhány Szeged365-ös, kinyomtatott, postán elküldött fotóval.

Pontosan ebben kérjük a segítségeteket:

  • Küldjétek el nekünk kommentben vagy az [email protected] küldött e-mailben, szerintetek melyik szegedi helyszínt fotózzuk be és küldjük el előhívatva Irénke néninek!
  • Ha van kedvetek, lőjetek Ti is 1-2 fotót, a legjobbakat szintén elküldjük a jeles alkalomra!

A tippeket (és a beküldött fotókat) a hétvégén összesítjük, előhívatjuk és átadjuk a tanárnőnek, aki elpostázza azokat Irénke néninek. Szeged 365 Family, arra kérünk Benneteket, dobjuk fel együtt a fél évszázadon át a Napfény Városában tanító Irénke néni 92. születésnapját! Bagi Márta tanárnőnek köszönjük a megtisztelő megkeresést, Nektek pedig előre is köszi a tippekért, fotókért!

FRISSÍTVE: HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK A SOK-SOK TIPPET, A FOTÓK MÁR ÚTON IRÉNKE NÉNIHEZ

Mi feldobtuk a labdát, Ti pedig úgy lecsaptátok, hogy majd’ kiszakad tornaterem padlója. Hálásan köszönjük a sok-sok tippet, beküldött fotót, a kinyomtatott szépségeket kedden átadtuk Bagi tanárnőnek, aki intézkedik róla, hogy Irénke néni a 92. születésnapjára már a veletek közösen összeállított fotógyűjteményben gyönyörködhessen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb