Kikapcs

Hello, Cicus! Félénk párduclány érkezett a Szegedi Vadasparkba

Félénk, ritka, egyben gyönyörű “cicus” érkezett a Szegedi Vadasparkba. Az észak-kínai leopárdból mindössze 39 példány él Európa állatkertjeiben, az egyikőjük, Saian, a francia Thoiry állatkertjéből érkezett Szegedre. Mint az intézmény közleménye írja, az állatkerti állatok közül talán a méltán félelmetes nagymacskák azok, amelyek a legfélénkebbek egy-egy költözés után, így a mindössze másfél éves észak-kínai leopárd is még óvatosan közlekedik új kifutójában, sőt, időnként az is előfordul, hogy nem is jön elő zárt elkülönítőjéből.

“Saian napról napra egyre bátrabb, így most már a látogatóink is nagyobb bizonyossággal figyelhetik meg az egyik legritkább párduc-alfajt” – számolt be róla a Szegedi Vadaspark.

Az észak-kínai leopárdból természetes élőhelyén 500-nál is kevesebb egyed él. Az európai állatkertek fajmentő tenyészprogram (EEP) keretében tartják, jelenleg a kontinens állatkertjeiben mindössze 39 egyed él az állatkertek nemzetközi adatbázisa szerint (ZIMS). Szegeden 2009 óta láthatók, de miután a legutóbbi, már nagyon idős leopárdunk elpusztult, hónapokig üresen állt a kifutó. Az ő helyére érkezett Franciaországból a fiatal nőstény, akihez majd csatlakozni fog egy hím is a program ajánlásával. Ebből is látszik, hogy a célunk a ritka alfaj szaporítása lesz majd, ahogy ivaréretté válik Saian.

Párduc vagy leopárd? – többen teszik fel ezt a kérdést, amelyre a válasz: mindegyik helyes, hiszen mindkettő ugyanazt a fajt jelöli. A párducnak több alfaja is van, amelyek közül egyesek a kihalás szélére kerültek, elsősorban az életterük, vadászható zsákmányállatok számának csökkenése, ezzel összefüggésben az emberekkel való konfliktusok növekedése és az orvvadászatuk miatt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb