Mindenmás

Belgrádból Bukarestbe, végül a szegedi börtönbe: jogerősen kilenc évre ítéltek egy román kábítószercsempészt Szegeden

Kilenc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy román férfit, aki társával több mint negyven kiló marihuánát próbált Magyarországon keresztül Romániába csempészni – tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Nagyné Günther Ágnes közölte, a vádlott társával együtt arra vállalkozott, hogy kábítószert szállítanak Belgrádból Bukarestbe. 2019 novemberében a szerb fővárosból Budapestre közlekedő autóbuszjáraton két-két bőröndbe elrejtve több mint 43,5 kiló marihuánát helyeztek el. A kábítószert az országba belépéskor a röszkei határátkelőn felfedezték. A két férfi a bűnösségét beismerte.

KIUTASÍTOTTÁK ŐKET MAGYARORSZÁGRÓL

Az ügyben első fokon eljáró Szegedi Törvényszék a férfit jogerősen nyolc, társát hét év szabadságvesztésre ítélte, és az elkövetőket a büntetésükkel azonos időtartamra kiutasította Magyarország területéről. Az ügyészség a hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt férfi – akit korábban hazájában kábítószer-kereskedelem miatt már elmarasztaltak – terhére jelentett be fellebbezést, melyet a táblabíróság alaposnak talált. A vádlottnak büntetését fegyházban kell letöltenie, és őt a bíróság kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb