Kikapcs

Már csepegnek a részletes infók a 2022-es Szegedi Szabadtériről: jövő nyáron Béres Attila rendezi a Chicagót a Dóm téren

A Szegedi Szabadtéri Játékok saját bemutatóját, a Chicagót 2022-ben Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója állítja színpadra. A rendező előtt nem ismeretlen a város és a több mint 1000 m2-es Dóm téri színpad – olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, Béres Attila 2011-ben hatalmas sikert aratott előadását, a Valahol Európában című musicalt számos nagyszabású rendezés követte: a 2014-ben bemutatott Háry János különlegessége volt, hogy Napóleon szerepében Gérard Depardieu lépett színre, de Verdi Álarcosbálját és Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát is hangos elismerés övezte. 

VISSZAREPÜLHETÜNK A ’20-AS ÉVEKBE

2022 augusztusában a népszerű rendezőtől megszokott nagyszabású produkcióra számíthat a szegedi közönség. A húszas évek Chicagójában játszódó történet kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a média által manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája. Az előadás szereposztása még nem ismert, de hamarosan bejelenti a Fesztivál.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb