Közélet

Szlávik János kiakadt: ez szó szerint kiborító, indul az ötödik hullám

A koronavírus új variánsai egyre inkább fertőzik már a gyerekeket, eljött tehát az ő oltásuk ideje is – vélekedett a napokban az RTL Klub műsorában Szlávik János. Az infektológus főorvos beszélt a hazai járványkilátásokról is és azt mondta,

  • várható még egy hullám idehaza,
  • ez utóbbi kiborító,
  • az omikron pedig nem a barátunk.

40-50 GYEREK FEKSZIK KÓRHÁZBAN JELENLEG

Ma már 40-50 gyerek fekszik kórházban, van, aki lélegeztetőgépre is került – részletezte Szlávik János. Mint mondta, a gyerekeknél nemcsak a vírus, hanem a fertőzést követő gyulladásos immunfolyamat is veszélyes, ráadásul náluk is van post covid szintdróma. Arra is emlékeztetett, hogy az alapbetegséggel rendelkező gyermek esetében mindenképpen javasolt az oltás.

ELÉRTÜK A NEGYEDIK HULLÁM TETEJÉT, DE NAGYON LASSAN CSÖKKEN AZ INTENZÍV OSZTÁLYON FEKVŐ BETEGEK SZÁMA

Arra is kitért a műsorban a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa, hogy a negyedik hullám tetejét már elértük, de náluk például a kórházban nagyon lassan csökken csak a betegek száma, lassan csökken az intenzív osztályon fekvő betegek száma. “Nem tudni viszont, mit hoz a jövő, hiszen újabb variáns jelent meg” – jegyezte meg.

AZ OMIKRON NEM A BARÁTUNK

Az omikron nem a barátunk – vélekedett a legújabb variánsról. Ha ez a változat egy olyan helyen jelenik meg, ahol már eleve egy óriási járványhullám van, ráadásul úgy változik meg, hogy sokkal jobban akar terjedni, akkor őt nem szeretjük – mondta. 

Úgy tűnik, hogy még egy hullámmal szembe kell néznünk. Az, hogy milyen súlyos lesz, annak a kimondására még várnunk kell. De egy dolog biztos: ha nagyon sok fertőzött lesz, akkor statisztikailag nagyon sok beteg is lesz és lesz olyan is, aki esetleg súlyosan megbetegszik – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb