Szegedi Arcok

Szegedi ügyvédek is összefogtak a jó ügy érdekében: 12 millió forint gyűlt össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számára

Kevesebb, mint két hét alatt 12 millió forintot gyűjtöttek össze jótékony célra a Kollégák nevű ügyvédekből álló zárt Facebook csoport tagjai, amelyet a Magyar Hospice Alapítvány és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számára ajánlanak fel. A kezdeményezésben több szegedi ügyvéd is részt vett, köztük Dr. Lelkes Péter is, aki az idei jótékonysági akcióról mesélt számunkra.

IMMÁR HAGYOMÁNYOSAN, ÖT ÉVE INDÍTJÁK EL KARÁCSONYI JÓTÉKONYSÁGI GYŰJTÉSÜKET AZ ÜGYVÉDEK

A karácsonyi jótékonysági gyűjtés Dr. Fekete Tamás, a Magyar Ügyvédi Kamara főtitkára és a Facebookon működő Kollégák ügyvédi csoport alapítójának ötlete alapján indult 2016-ban. Az adománygyűjtés hagyományosan a Facebook csoportban zajlik, amelyhez évről évre egyre több ügyvéd csatlakozott országosan, de ahogy Lelkes Péter beszámolt róla számunkra, egyre több szegedi tagot is számlál a jelenleg körülbelül 4000 fővel rendelkező csoport.

IDÉN 12 MILLIÓ FORINT JÖTT ÖSSZE A JÓ CÉL ÉRDEKÉBEN

A növekvő tagszámnak köszönhetően évről évre az összegyűjtött adományok összege is növekszik: míg tavaly 8 millió forintot sikerült felajánlaniuk a jó cél érdekében, idén 12 millió forint jött össze 530 ügyvéd hozzájárulásával. Ez az összeg nem csupán pénzadományokból tevődik össze, hanem licitálni is lehetett különböző, a tagok által felajánlott szolgáltatásokra, ajándéktárgyakra.

AZ AJÁNDÉKTÁRGYAKTÓL KEZDVE A SZOLGÁLTATÁSOKIG SOK MINDENRE LICITÁLHATTAK A RÉSZTVEVŐK

“A nagyon szép, egyedi lámpáktól kezdve, könyveken keresztül, a naptáron át, még egy szívsonkára is lehetett licitálni, illetve más és más szolgáltatásokra. Én jelenleg egy adótanácsadást ajánlottam licitre, ami nagyon szép eredménnyel zárult. Igen magas licittel kelt el a rekreációs szolgáltatásoktól kezdve az ajándéktárgyakig minden” – összegezte a gyűjtés végeredményét a szegedi szervező.

AZ ÖSSZEGET EGYENLŐ RÉSZBEN OSZTJÁK EL A KÉT KIVÁLASZTOTT SZERVEZET KÖZÖTT

Mint mondta, idén két szervezetnek ajánlják fel a befolyt összeget: egyenlő részben elosztva 6-6 millió forint fog landolni a tervek szerint már a holnapi napon a Magyar Hospice Alapítvány és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számláján. Az adományokról szóló oklevelet Fügedi Szilvia ügyvédnő, a gyűjtés koordinátora nyújtotta át a két szervezetnek.

AZ ADOMÁNYOZÁS AZ ÜGYVÉDSÉG TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSA IS

„Az adományozás fontossága a hivatásunkban rejlik, mert a szakmabelieknek van egyfajta társadalmi szerepvállalása is. Azt gondolom, hogy az ügyvédek társadalmi megítélését is jelentősen javítja, hogy jótékony akciókban is részt veszünk. Végtelenül büszke vagyok a kollégáimra és hálás vagyok azoknak, akik ebben részt vettek, és ilyenkor még jobb dolog ügyvédnek lenni” – mondta el a szegedi jogász.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb