Közélet

György István: egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra

Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra – mondta a kormány közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

AZÓTA MÁR TÖBB MINT 15 MILLIÓ VAKCINÁT ADTAK BE MAGYARORSZÁGON

Ahogy György István a videóban elmondta: még aznap, hogy az első szállítmányok megérkeztek, megkezdték az oltások beadását, és azóta már több mint tizenötmillió vakcinát adtak be Magyarországon. Az államtitkár felidézte, az oltási program elején nem volt elég oltóanyag, ezért átgondolt sorrendet kellett felállítani, hogy ki mikor kapja meg az oltást. Minden célcsoport oltása egy-egy külön oltási akcióként, precíz tervezéssel valósult meg sok száz katona, több ezer orvos, egészségügyi dolgozó és közszolgálatot ellátó dolgozó áldozatos munkájának és összefogásának eredményeképpen.

JANUÁRBAN TÖBB OLTÁSI AKCIÓ IS VÁRHATÓ

Az oltásokat egy éve az egészségügyi dolgozókkal és az idősotthonok lakóival kezdték, majd az idősekkel, a krónikus betegekkel, a rendőrökkel, katonákkal, az iskolai-óvodai dolgozókkal és a 60 év alattiakkal folytatták. Az államtitkár szerint az egy éve tartó oltási programnak köszönhetően a magyarok az új évnek úgy állhatnak neki, hogy mindenki jóval nagyobb biztonságban van, és a lakosság magasan átoltott. Magyarország továbbra is vakcina alapú védekezést folytat, januárra a kormány több oltási akciót is tervez, amikor a kórházi oltópontok mellett minden járási székhelyen lesz oltás, és a háziorvosok is oltanak majd – mondta.

György István arra kért mindenkit, hogy aki még nem tette, mindenképp vegye fel a védőoltást, aki pedig megkapta mindkét oltását, és azóta eltelt már négy hónap, a harmadik vakcinát is adassa be saját maga, a családja és a környezete egészségének védelme érdekében.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb