Közélet

Megvan az időpont: Áder János április 3-ára írta ki az országgyűlési választást

„Az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését. Az Alaptörvény és a választási eljárási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz arra, hogy a köztársasági elnök milyen időpontra tűzheti ki az országgyűlési képviselők általános választását. E törvényi felhatalmazás alapján az országgyűlési képviselők általános választását a legkorábbi időpontra, 2022. április 3-ára tűzöm ki” – áll a köztársasági elnök keh.hu-n közzétett nyilatkozatában.

Arról is döntött a köztársasági elnök, hogy ugyanezen a napon lesz a népszavazás a kormány négy népszavazási kérdéséről is. Noha ezt követően a választás lebonyolításáért felelős igazságügyi miniszternek van lehetősége arra, hogy a választási eljárás határidőit és határnapjait rendeletben meghatározza, a törvény alapján a legfontosabb határidők, az április 3-i időpontot figyelembe véve a következőképpen alakulnak majd:

  • azonnal elindul a Magyarország határain kívül élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező nagykorú magyar állampolgárok értesítése és regisztrációra való felhívása,
  • megkezdődik a külképviseleti névjegyzékbe vétel, valamint (a szavazást megelőző 66. naptól) az úgynevezett átjelentkezési és mozgóurna-igénylési időszak is. Átjelentkezni a szavazást megelőző kilencedik napig, mozgóurnát, illetve más segítséget viszont még két nappal a voksolás előtt is lehet majd.

FEBRUÁR 5-TŐL KEZDIK EL KIKÜLDENI AZ ÉRTESÍTŐKET

Eközben azt a szervezetet, amely jelöltet vagy listát kíván állítani, a választás kitűzését követően jelölő szervezetként be kell jelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), amire azonnal lehetőség van. A választáson az a párt állíthat jelölteket és listát, amely a választás kitűzésekor a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szerepel, továbbá az országos nemzetiségi önkormányzatok indulhatnak.

  • A nyilvántartásba vételről az NVB a törvény szerint legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon dönt, tehát már a jövő héten lesznek, lehetnek hivatalos jelölők.
  • Február 12-én, a szavazást megelőző 50. napon a választást lebonyolító szerv átadja az igénylő vagy a jelöltként indulni szándékozó választópolgár részére az általa igényelt mennyiségű ajánlóíveket.
  • Ekkor kezdik majd el a pártok és a jelöltek a gyűjtést, amire két hetük lesz, tehát az, hogy ki szerepel majd a szavazólapokon, február 26-27. körül kiderül, hiszen az egyéni választókerületi jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 37., az országos listát legkésőbb a szavazást megelőző 36. napon kell bejelenteni.
  • Február 12-én indul el a hivatalos kampányidőszak is, az ezt követő 50 napban a pártoknak és jelölteknek az általánosnál is nagyobb szabadsága lesz kampánytevékenységekre, amihez a hivatalos jelöltek és jelölőszervezetek állami forrásokat is kapnak.
  • Még a kampányidőszakot megelőzően, február 5-től kezdik el kiküldeni a választási értesítőket, hiszen azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző 67. napon a szavazóköri névjegyzékben szerepel, a Nemzeti Választási Iroda tájékoztatja a szavazóköri névjegyzékbe vételéről. Amennyiben valaki nem kap értesítőt legkésőbb március 8-ig (a választást megelőző huszonötödik napig), ezt a Helyi Választási Irodának kell jeleznie. A lakcíme szerinti választási szervet ezen a linken keresheti ki.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study Medicine in Nigeria
'Fel a tetejéhez' gomb