Közélet

Visszaállunk a távoktatásra Szegeden is? Az ötödik hullám miatt az ELTE már döntött: online indul a tavaszi félév az intézményben

A napi COVID-számok alapján kétségtelen, hogy az ötödik hullám csúnyán belendült Magyarországon és bár komolyabb szigorításokról még szó sem volt, az egyetemek nagyon úgy néz ki, hogy már most lépnek a járvány terjedésének megelőzése érdekében. Azt, hogy az SZTE mit fog lépni még nem lehet tudni, de tekintettel a járvány ötödik hullámára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem már eldöntötte: a tavaszi félév kezdetén legkevesebb 3 hétre online oktatást vezetnek be.

Az Infostart szerint az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testülete csütörtökön tájékoztatót adott ki az egyetemi polgárok védelmében hozott újabb intézkedéseiről. Eszerint az egyetem a 2021/22-es tanév tavaszi félévet online oktatással indítja el. A testület folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány terjedéséről szóló információkat, és azokra figyelemmel dönt majd az oktatásszervezési mód megváltoztatásáról – olvasható az intézmény oldalán.

A SZAKMAI GYAKORLATOK VÉGEZHETŐK SZEMÉLYES JELENLÉTTEL

Mivel az egyetem oktatói, kutatói és tanárai, valamint a munkatársak körében az átoltottság szinte teljes körű, és a hallgatók körében is kifejezetten magas, az egyetem azt reméli, hogy az egyetemi közösséget érintően a koronavírus-járvány ötödik hulláma megelőzi majd az országos tendenciákat, és a tavaszi félév második részére már nem lesz meghatározó befolyása, így az egyetem legkorábban három hét elteltével áttérhet jelenléti oktatásra. Kiemelik azt is, hogy a hallgatói hiányzásokra az általános szabályok vonatkoznak, a kollégiumok a szokásos rendben működnek az elkövetkező időszakban is. A szakmai gyakorlatok végezhetők személyes jelenléttel, amennyiben a gyakorlóhely így rendelkezik.

KÉRIK, HOGY CSAK EGÉSZSÉGES SZEMÉLYEK LÁTOGASSÁK AZ INTÉZMÉNYT

Az egyetem vezetése végezetül nyomatékosan felszólít minden egyes egyetemi polgárt, hogy továbbra is tartsa be az alapvető egészségügyi szabályokat, az egyetem közösségi tereiben viseljen az orrot és a szájat szabályosan eltakaró maszkot, valamint kérik, hogy csak egészséges, a koronavírus- vagy influenzamegbetegedés tüneteit nem mutató személyek látogassák az oktatási intézményt.

MI A HELYZET SZEGEDEN?

Rákérdeztünk az SZTE Sajtóosztályán, hogy az egyetem az ELTE-hez hasonlóan tervezi-e az online oktatás bevezetését az ötödik hullámra való tekintetettel. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb