Szegedi Arcok

A kötelező maszkviselés és az ingyenes teszt is hasznosabb, mint a negyedik oltás bevezetése – Duda Ernő is támogatja ezt az álláspontot

A negyedik oltás általános bevezetése szakmailag nem indokolható a jelenlegi járványügyi helyzetben – olvasható a Telex szerint abban a szakmai állásfoglalásban, amit a Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői adott ki. Ennek tagja többek között Falus Ferenc, korábbi tisztifőorvos, Falus András immunológus, Duda Ernő szegedi virológus és Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász.

„Csak harmadlagos feladat lehet a 4. oltás bevezetése, de a jelenlegi, az egészségügyi rendszert extrém módon terhelő helyzetben nem kritikusan fontos intézkedés, különösen nem az ellátó rendszert indokolatlanul túlterhelő egyedi páciens-háziorvos, illetve páciens-oltóorvos konzultációkra épülően” – írják. Az oltatlanok magas száma miatt az a legfontosabb, hogy minél többen vegyék fel az első, illetve a második oltást, és hogy biztosítva legyen a harmadik oltás, amire az idővel csökkenő védettség megerősítése miatt van szükség. Úgy látják: a negyedik oltás azonnali, általános bevezetésével túlterhelhetik az oltóközpontokat és a háziorvosokat, erősíthetik az oltatlanok körében az oltás hatékonysága iránti bizalmatlanságot és elterelhetik a figyelmet az egyéb fontos járványügyi intézkedésekről.

ELŐNYBEN KELLENE RÉSZESÍTENI AZ FFP2-ES MASZKOK HASZNÁLATÁT

A negyedik oltás bevezetésénél is fontosabb intézkedésnek tartják többek között az FFP 2-es maszkok használatának előírását tömegközlekedési eszközökön és zárt terekben; FFP 2-es maszkok biztosítását rászorulóknak; minimum heti egy ingyenes nyálteszt biztosítását a Taj-számmal rendelkezők számára; a zárt térben tartott nyilvános rendezvények létszámának korlátozását; a hibrid oktatás feltételeinek megteremtését; oltópontok átszervezését; a karantén intézkedések újraszabályozását és a nemzetközi oltási igazolványra való átállást, illetve a „hitelét vesztett nemzeti védettségi igazolvány felszámolását”.

KINEK AJÁNLOTT A NEGYEDIK OLTÁS?

Duda Ernőék csak az alábbi csoportok számára javasolják a negyedik oltást:

  • betegségük vagy kezelésük következtében immunhiányos illetve immunszuppresszált betegek (például immunszuppresszív gyógyszert szedők, transzplantáltak, aktív kezelés alatt álló daganatos betegségben szenvedők, immunhiányos betegek, HIV fertőzöttek),
  • 60 év feletti, alap-immunizációként két Sinopharm-oltást kapott személyek, akiket ezt követően egy darab nyugati vakcinával oltottak,
  • kiemelt kockázatú egészségügyi dolgozók (például Covid-osztályon dolgozók), amennyiben a 3. oltást több mint 4 hónapja kapták meg, és idősebb korosztályhoz tartoznak.

A HARMADIK OLTÁS MEGFELELŐ VÉDELMET NYÚJT

Mint írják: igaz ugyan, hogy a jelenleg terjedő omikron erősen fertőző, a harmadik oltás mégis megfelelő védelmet biztosít a súlyos megbetegedéssel szemben. A negyedik oltásról viszont még nincs elégséges szakmai tapasztalat, de az első izraeli adatok nem mutatnak extra védettséget az új variánssal szemben. A negyedik oltásra akkor lesz szükség, ha újabb antigén célpontú vakcinák érkeznek, vagy a járvány jellemzői jelentősen megváltoznak, olvasható az állásfoglalásban. Az állásfoglalás aláíróinak névsora: Balkányi László, Cserni István, Duda Ernő, Falus András, Falus Ferenc, Kósa István, Pusztai Erzsébet, Rékassy Balázs, Sarkadi Balázs, Török Zsolt, Vitrai József.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb