Mindenmás

Napi szürreál Szeged mellett: egy olyan házban tartotta a páros a nagy mennyiségű drogot, ahová ők maguk hívták ki a rendőröket

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást azzal a párral szemben, akik nagy mennyiségben tartottak kábítószert egy olyan házban, ahová ők maguk hívták ki a rendőröket – olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a rendőrségre 2021. március 5-én érkezett bejelentés egy másik ügyből kifolyólag a pár férfi tagjától. A bejelentés alapján a helyszínen eljáró nyomozóknak feltűnt, hogy a férfi élettársa egy olyan táskát akar elkérni tőlük, amelyre az adott élethelyzetben nem volt szüksége. Az egyenruhások a nő gyanús viselkedése miatt ellenőrizték a táska tartalmát, amelyben mintegy 200 gramm, utcai nevén speed-ként ismert kábítószert találtak.  

MARIHUÁNÁT IS TERMESZTETT A PÁROS FÉRFI TAGJA

A rendőrök a feltételezett elkövetőket gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A duó letartóztatását a Szegedi Járásbíróság elrendelte, amit a későbbiekben a nővel szemben bűnügyi felügyeletre módosított. Az eljárás vizsgálati szakaszában a bűnügyi vizsgálók megállapították, hogy a férfi gyanúsított egy 2020. áprilisában történt marihuána termesztéssel is gyanúsítható, ezért az ügyeket egyesítették. Az eljárás iratait a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai megküldték vádemelési javaslattal az ügyészség részére.

Volt már pár hasonló gyöngyszem Szeged környékéről… Íme még egy:

Forrás, fotók: polce.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb