Sport

Peking 2022: Jászapáti Petráék megérkeztek a téli olimpia helyszínére, jövő pénteken start!

Helyi idő szerint csütörtök reggel megérkezett Pekingbe, a téli olimpia helyszínére a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A csapatban két szegedi is ott van:

  • a világkupa-győztes szegedi Jászapáti Petra is, akit eddig ötször választottak az év rövidpályás gyorskorcsolyázójává, 2016-ban pedig a Szeged Sportolója díjat is megkapta,
  • és Kónya Zsófia, magyar válogatott, olimpiai pontszerző és Európa-bajnoki bronzérmes szegedi, aki részt vett és a magyar női váltó tagjaként pontot szerzett a 2014-es téli olimpián.

A delegáció szerdán először Amszterdamba repült, majd ott közel kilencórás várakozást követően folytatta útját a kínai fővárosba – írja tudósításában az MTI. A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a megérkezést követően mindenki átesett a kötelező és a koronavírus-járvány miatt nagyon szigorú repülőtéri procedúrán, majd elfoglalhatta a szállását, amelyet addig nem lehet elhagyni, amíg nincs megerősített negatív PCR-teszt eredménye.

Az elmúlt napokban pozitív koronavírustesztet adott Liu Shaoang és Varnyú Alex nem tartottak a többiekkel, viszont az eredetileg nem utazó tartalék, Tiborcz Dániel mégis repülőre szállhatott,

  • akárcsak Liu Shaolin Sándor,
  • Krueger John-Henry,
  • Nógrádi Bence,
  • valamint a szegedi Jászapáti Petra,
  • a szintén szegedi Kónya Zsófia,
  • és a női tartalék Sziliczei-Német Rebeka.

Liu Shaoang és Varnyú akkor utazhat a többiek után, ha egymást követő öt napon át negatív koronavírustesztet produkálnak.

JÖVŐ PÉNTEKEN START, EZ AZ EGYETLEN MAGYAR ÉREMESÉLYES SPORTÁG A TÉLI OLIMPIÁN

A pekingi téli olimpia jövő pénteken kezdődik, a short trackesek versenye rögtön másnap rajtol, amikor vegyes váltóban már érmeket osztanak, illetve sor kerül a női 500 méter és a férfi 1000 méter selejtezőjére. Előbbiben Jászapáti és Kónya, utóbbiban pedig a Liu testvérek, valamint Krueger a nevezett. A rövidpályás gyorskorcsolya az egyetlen magyar éremesélyes sportág a téli olimpián. Az MOKSZ 10-15 olimpiai pont megszerzését reméli.

Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

Forrás: MTI

Fotók: Jászapáti Petra

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb