Szegedi Arcok

Novák Katalin: “Szegedi vagyok, még akkor is, ha a XI. kerületben élek”

Első ízben lehet női, egyben szegedi származású köztársasági elnöke Magyarországnak, sőt, a rendszerváltás óta a legfiatalabb is – Áder János után a szegedi Novák Katalin költözhet a Sándor-palotába a mai parlamenti államfő-választás után. Novák Katalin fél 10 után kezdte meg beszédét az Országgyűlés előtt, íme a legfontosabb gondolatok a Szegedi Tudományegyetem egykori diákjától.

Fél 10-kor megérkezett az ülésterembe Áder János jelenlegi köztársasági elnök, Novák Katalin, a kormánypártok, valamint Róna Péter, a hatpárti ellenzék jelöltje. Novák Katalin azzal kezdte 15 perces jelölti beszédét, hogy a legtöbb magyar ember számára a mai nap átlagos csütörtök, óvodába, iskolába indítják a gyerekeket, megkeresik a napi betevőt, aggódnak a betegért, a biztonságért, legfeljebb a híradásokból értesülnek az új köztársasági elnökről.

AZ OROSZ HÁBORÚ VÉDHETETLEN

Az államfőjelölt az Oroszország által indított háborút védhetetlennek nevezte, hozzátéve: épp kezdtük visszanyerni az életünket a járványból, ám ekkor elszabadult egy másik, pusztító vírus, 14 napja háború van a szomszédunkban. Maga is Kárpátalján járt a közelmúltban, hogy kifejezze, azok a magyarok, akik az ottmaradás mellett döntenek, legalább olyan fontosak, mint akik eljöttek.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a magyarok békét akarnak, a nők nem a háborút, hanem a békét akarják megnyerni. Teréz anyát idézve elmondta: a béke egy mosollyal kezdődik.

KICSODA NOVÁK KATALIN?

Kicsoda Novák Katalin? – tette fel a kérdést Novák Katalin. Elmondta: szegedi, még akkor is, ha 18 éves kora óta a XI. kerületben él. A szüleitől tanulta meg a talpra állás képességét, a tisztességet és a becsületet.

GYEREKET NEVEL, FŐZ, ABLAKOT PUCOL

Novák Katalin elmondta: a nők gyereket nevelnek, főzünk, ablakot pucolunk és a férfiakat meghazudtoló módon védik meg a családjukat, ha azt veszély fenyegeti. Azt is mondta, hogy nő marad és nőként készül az államfői tettekre.

BÜSZKE GENERÁCIÓ, FELEMELT FEJJEL

Tettekre készülök, kész vagyok minden terhet magamra vállalni, amit ez a tisztség rám ró – folytatta Novák Katalin, hozzátéve: az ő generációja büszke, a világnézetük magyar, és mernek felemelt fejjel járni. Sokan tanultak és éltek Nyugat-Európában, nem majmolni akarják azt a világot, de vannak jó dolgok, amiket érdemes elsajátítani.

Mint mondta,

“Tudom, hogy honnan jöttem, ki vagyok, mi a dolgom, felkészültem az előttem álló, embert próbáló feladatra.”

Cikkünk hamarosan frissülni fog.

FRISSÍTVE: MEGVÁLASZTOTTÁK, SZEGEDI ÉDESANYA LETT MAGYARORSZÁG HATODIK KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

Duplán történelmi nap a mai: Magyarország történetében először választottak női, egyben szegedi köztársasági elnököt. Sőt, van még egy extra érdekesség a tarsolyunkban: sosem látta még el ennyire fiatal politikus a tisztséget. Novák Katalin, a szegedi születésű, a Szegedi Tudományegyetemen végzett, három gyermekes édesanya május 10-től az ország államfője.

A volt családokért felelős tárca nélküli miniszter 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség a 199 fős parlamentben.

  • A szavazólapot 195 képviselő vette fel. 
  • A 188 érvényes voks közül Novák Katalin 137-et kapott. 
  • Az ellenzéki frakciók jelöltjére, Róna Péter közgazdászra 51 szavazat érkezett.

 Az eredményhirdetésen nem vettek részt az ellenzéki frakciók. A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után a nemzeti zászló és a történelmi zászlók előtt a megválasztott köztársasági elnök letette államfői esküjét.

Forrás: MTI, Index

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: พรมรถ
'Fel a tetejéhez' gomb