Szegedi Arcok

Történelmi áttörés, egy szegedi testvérpártól: az Alzheimer-kór ellen húzott kesztyűt Dr. Letoha Annamária és öccse, Dr. Letoha Tamás

Egy forradalmian új, az Alzheimer-kór elleni diagnosztikai eljárás alapjait jelentő biomarkert fedezett fel három szegedi szakember, melynek a szintje a vérben idejekorán jelzi az agy leépülését. A három szegedi, Dr. Letoha Annamária – aki egyébként a Szegedi Járványügyi Ellátó Központ igazgatóhelyettese is -, testvére, Dr. Letoha Tamás és a Pharmacoidea munkatársa, Hudák Anett felfedezése már a szabadalmaztatás fázisában van, a tanulmányt a napokban publikálták. A tudományos áttörésről Dr. Letoha Tamással, a szegedi Pharmacoidea ügyvezetőjével beszélgettünk az alábbi Szeged365 podcast-interjúban.

OLYAN JELEKET KERESTEK, AMELYEK MÉG A BETEGSÉG LEGELSŐ FÁZISÁBAN KIMUTATJÁK AZ ALZHEIMER-T

“A betegség egyik legnagyobb problémája, hogy amikor a diagnózis megtörténik, általában már olyan komoly idegrendszeri leépülést okozott, amelyet terápiás eszközökkel már nem tudnak befolyásolni” – fejtette ki Dr. Letoha Tamás, aki mint mondta, az elpusztult idegsejteket egyszerűen már nem lehet aktiválni vagy pótolni. A szegedi kutatócsapat legfőbb célja éppen ezért az volt, hogy kiderítsék, hogyan lehet korai diagnózist felállítani, milyen nyomokat tudnak találni rögtön az elején, amikor még olyan stádiumban tudják észlelni a betegséget, amikor még nem annyira kiterjedt az idegrendszeri pusztulás.

Olyan, a szervezetben fellelhető jeleket kerestek, amelyek még a memóriavesztés előtt képesek jelezni az agyban zajló, az Alzheimer-kórt kiváltó molekuláris elváltozásokat. Az áttörés sikerült, a szegedi kutatók megtalálták azt a vérben könnyen mérhető molekulát, amely segíthet a betegség korai diagnózisában.

IGAZI, TESTVÉR-CSAPATMUNKA VOLT A FELFEDEZÉS

Mint Dr. Letoha Tamás magyarázta, a felfedezés egy igazi, szegedi csapatmunka volt, rajta kívül fontos szerepet töltött be nővére,

  • Dr. Letoha Annamária, aki azt a fajta orvosi rutint adta hozzá a munkához, ami segít a felfedezett dolgokat eljuttatni a klinikum felé,
  • kolléganője, Hudák Anett pedig a kísérleteket napi szinten levezényli a Pharmacoidea szegedi laboratóriumában.

A közismert szegedi kutatóorvos az alábbi Szeged365 Podcast interjúban a felfedezésük mellett arról is faggattuk, hogyan lett belőle akaratlanul és kimondatlanul tudományos influenszer és miért tartotta fontosnak azt, hogy a koronavírus idején a tömegeket pánikoltató és az ellenpólusukat jelentő, vírust tagadó “szakértők” között egy józan hangvételű, arany középutat képviselve nyilatkozzon. A beszélgetést teljes esészében itt tudod meghallgatni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb