Közélet

Orbán Viktor a kampányzárón: erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk

Alig másfél nappal az április 3-i országgyűlési választások előtt, akárcsak 2018-ban, ezúttal is Székesfehérvár főterén tartotta kampányzáró nagygyűlését a Fidesz-KDNP, ami Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének beszédével zárult.

“Mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is át fogunk menni, erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Székesfehérváron. A kormányfő a párt kampánygyűlésén kiemelte: “tizenhárom óránk lesz arra, hogy győzzünk vasárnap, reggel hattól este hét óráig. Tanuljunk 2002 leckéjéből, legyenek ott és tegyenek rá még egy lapáttal, hogy vasárnap nyerjük meg ezt a választást” – fogalmazott.

HÁBORÚ VAGY BÉKE?

Orbán Viktor beszédében mindezek mellett kitért a háborúra is. Emlékeztetett arra, hogy nem először van háború a szomszédunkban, de az két kisebb nép háborúja volt tőlünk délre. A mostani háború kockázata összehasonlíthatatlanul nagyobb, ezért most az a kérdés, hogy: “háború vagy béke?” Orbán Viktor beszédében ezek után kiemelten foglalkozott a választási csalásokkal is. “Sokan mondják, hogy az ellenfél csal. Mi ebben a meglepő?” – vetette fel, majd hozzátette, hogy olyan csalást azonban, mint amilyen most történik, “még sosem láttunk”, ez nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértés – tette hozzá.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: this link
'Fel a tetejéhez' gomb