Közélet

Toroczkai László: “rossz hírem van, kemény ellenzék leszünk”

Csodának tartja a Mi Hazánk parlamentbe kerülését a párt elnöke. Toroczkai László szerint elképesztő túlerővel szemben érték el a bejutást, állami támogatás nélkül, Ásotthalom polgármestere, egyben a párt listavezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról is beszélt, mekkora nehézséget okozott a Facebook-oldaluk megszüntetése és az, hogy megakadályozták az ingyenes újságjaik kiszállítását.

Toroczkai László elmondta, a gyerekeivel társasjátékozott vasárnap délután, nem izgult az eredmények miatt, és bár ott veszített, a parlamentbe jutás meglett.

KÍMÉLETLEN ELLENZÉK LESZNEK

A Mi Hazánk elnöke azt ígérte: kíméletlen ellenzék lesznek, és ha a Fidesz a kárt, amit okoztak a mesterséges megszorító intézkedésekkel az elmúlt években, a lakossággal akarja megfizettetni, akkor kemény válaszlépéseket tesznek. Mint elmondta: szerintük a koronavírus haszonélvezőivel kellene megfizettetni annak a krízisnek az árát, amit ők okoznak.

KELLETT VALAMI NARRATÍVA A JOBBIKNAK

A Jobbik által hangoztatott Fidesz-szatelitség vádjára Toroczkai László úgy reagált: valamilyen narratívát ki kellett találnia a Jobbiknak, hogy aki nem áll össze Gyurcsány Ferenccel, az Fidesz-szatelit. Eddig ez ellen a vád ellen nehéz volt védekezni, de most, hogy Orbán Viktorral fog vitákat folytatni, és mindenki látni fogja, hogy ők valódi ellenzék.

A PARLAMENTET VÁLASZTJA, DE MÁR MEGVAN A CSAPATA ÁSOTTHALMON

Toroczkai László egyértelművé tette: a parlamentbe készül, legalább részben Budapestre költözik, de megvan a csapata Ásotthalmon, akik tudják folytatni a megkezdett munkát. Hozzátette: irodát akar bérelni a polgármesteri hivatalban, hogy tartani tudja a kapcsolatot a választókkal.

ALKOTMÁNY, BUDAHÁZY, WHO-SZERZŐDÉS

Toroczkai szerint három problémával kell rögtön foglalkoznia a parlamentbe bejutott pártjának:

  • Át kell nézni az alkotmány helyzetét, és alkotmányozó nemzetgyűlést kéne elkezdeni, ebbe be kell vonni a civileket is.
  • Benyújtanak egy törvényjavaslatot az amnesztiáról – mivel felháborítja Budaházy György ítélete, akit tizenhét évre ítéltek a Hunnia-per terrorcselekményekben. Azért hozzátette, hogy a törvényt nem Budaházyra szabná, hanem általános lenne.
  • Át kell nézni azt a „WHO-szerződést”, ami szerinte a világjárvány kezelését az egyes országok kormányai helyett a WHO kezébe adná.

Bőven az öt százalékos küszöb felett, 6,3 százalékos listás szavazataránnyal, 310 ezer feletti listás szavazattal jutott be a parlamentbe a Mi hazánk, ha az ellenzéki összefogást egy blokknak vesszük, akkor harmadik parlamenti erőként.

Toroczkai László előtt Márki-Zay Péter is járt a stúdióban, az utóbbi arról beszélt, hogy “csodálatos” kampányt folytattak, továbbá reagált Gyurcsány Ferenc újabb kapitányozására is:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb