Közélet

Márki-Zay Péter kimondta: történelmi vereséget szenvedett az ellenzék

Történelmi vereséget szenvedett az ellenzék – mondta ki Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol többek között a kampányban elkövetett bakijaikról, a félremagyarázható kifejezéseiről, és a hétfő reggeli Gyurcsány – Jakab támadásról is beszélt.

Kétségkívül úgy gondolja Márki-Zay Péter, hogy történelmi vereséget szenvedtek a vasárnapi országgyűlési választáson. Hódmezővásárhely polgármestere, aki az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje volt a választáson úgy látja, egy modell bukott meg.

“AZ ÉLETEMET RÁTETTEM ERRE A NÉGY ÉVRE”

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, az életét rátette erre a négy évre, hogy megbuktassa Orbán Viktort. Szerinte az elmúlt négy év hiányosságaiból tanultak, ugyanis idén voltak szavazatszámlálók, volt összefogás, előválasztás, program is, ezért a következtetése az, hogy ebben a rendszerben, ezen szabályok szerint még így sem lehet megbuktatni Orbán Viktort.

SZERINTE JÓ VOLT A PROGRAMJUK

Szerinte a programjuk jó volt, tele baloldali elemmel, de benne maradt a családvédelem, a rezsicsökkentés. Úgy véli, a kommunikáció az, ahol hátrányban van és lesz is az ellenzék. A kommunikációs fölényről lehetett tudni, de négy évvel ezelőtt is jobb helyzetben volt az ellenzék kommunikáció szempontjából, mint most – folytatta.

A KAPITÁNYSÁG LÉNYEGTELEN APRÓSÁG

Mint mondta, biztos sok mindenben hibázott, itt megemlítette a félremagyarázható kifejezéseit, ami nem szándékos, de felépítettek rá hazugságkampányokat. Úgy gondolta, és ezt is tévedésként említette, hogy az összefogással óriási eséllyel indulnak, miközben kiderült, hogy a Jobbik szavazóit elveszítették, aminek köszönhetően a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe. Megdicsérte Gyurcsány Ferencet, akit arra kért korábban, hogy kevesebbet szerepeljen, ezt pedig meg is tette.

Gyurcsány Ferenc a vasárnap éjjel erősen kritizálta Márki-Zay Pétert, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint Márki-Zay nem jó kapitány. Úgy reagált, a kapitánysága lényegtelen apróság, hogy a DK elnöke úgy gondolja, nem jó kapitány, ahhoz képest, hogy Gyurcsány szerint baloldali programmal lehetett volna nyerni, miközben Márki-Zay arról beszélt, nem baloldalon veszítettek szavazókat, hanem jobboldalon. Korábban azt mérték, hogy a volt Jobbik szavazók egyharmadát veszítették el, de inkább a szavazótábor kétharmadát.

“CSODÁLATOS KAMPÁNYT ÉPÍTETTÜNK”

Jakab Péter nyilatkozatára nem kívánt külön reagálni. Továbbra is azt gondolja, hogy „egy csodálatos kampányt” építettek, a közösséget egyben tartják, és ő ott lesz mögöttük, amikor szükség lesz rá a támadások miatt. 

MÉG NEM TUDJA, BEÜL-E A PARLAMENTBE

Még nem döntötte el, hogy beül-e a parlamentbe. Hamarosan kiderül szerinte, hogy Hódmezővásárhelyen belül kicsivel többségben lesznek a rá szavazók. Úgy látja, hogy Hódmezővásárhely is megosztott lett.

Ő KÉRTE, HOGY A CSALÁDJÁVAL ÁLLHASSON A SZÍNPADRA

Az az ő kérése volt, hogy a családjával álljon a színpadra, mert már többektől hallotta, hogy külföldre mennek, miután veszített az ellenzék.

Azt is elárulta, hogy pártot fog alapítani, ahogy arról korábban is beszélt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb