Botka László 24 órája nem mondta ki ezt a nevet: Márki-Zay Péter

A jelek szerint alaposan cserben hagyták Márki-Zay Pétert az ellenzéki előválasztás korábbi “versenyzői”, mint az alábbi blogposztban megírtuk, vasárnap este senki sem állt be a háta mögé a színpadon. Egy kicsit hasonlatos a helyzet szegedi patrónusával, Botka Lászlóval is, aki vasárnapig teljes vállszélességgel kampányolt a szomszéd polgármester mellett, azóta azonban a szájára sem vette MZP nevét. Sőt, a klaviatúrájára sem.
I THINK, THIS IS THE BEGINNING OF A BEAUTIFUL FRIENDSHIP
“Mint ahogy azt is tudom, hogy a pártok önmagukban nem képesek győzni, szükség van a hitüket vesztett, rendszerkritikus civilekre is. Tudom, hogy ennek a tábornak a kiszélesítésére és összefogására a legalkalmasabb a barátom, szomszédom és harcostársam, Márki-Zay Péter, akit nagy örömmel támogatok a rendszerváltáshoz vezető úton” – írta Botka László közösségi oldalán még október 8-án, aki onnantól kezdve non-stop az össz-ellenzéki jelölt mellett kampányolt.
Így:
…így:
…és így is:
Aztán jött a tegnap este.
I THINK, THIS IS THE END OF A BEAUTIFUL FRIENDSHIP
Az ellenzéki összefogás meglepően nagy arányú vereséget szenvedett, a Dobrev-Karácsony-Jakab-Fekete-Győr négyes köszönte, nem volt hajlandó Márki-Zay mögé állni a színpadon, sőt, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter meg sem várta a reggelt, már az első, éjszakai nyilatkozataikban páros lábbal álltak bele a közös jelöltbe.
Botka László semmit sem reagált, 24 órája olyan, mintha elfelejtette volna kettejük szövetségét:
- Az eredményvárójukon – ahová gyakorlatilag nem engedtek be bennünket, mondván, az csak az “olyan” médiáknak van szervezve – végig csak a két szegedi jelöltről beszélt és arról, hogy csakis Szegedet nézve Szabó Sándor mellett Mihálik Edvin is győzött.
- A közösségi média oldalán pedig egyetlen poszt van, ebben sem említi meg MZP-t. “Köszönöm minden szegedinek, aki tegnap részt vett a választáson. Városunkban az ellenzéki lista nagy arányú többséget kapott” – írja a Márki-Zay mentes posztjában.
APROPÓ, ELLENZÉKI ESEMÉNYVÁRÓ – SZEGED365? MIRE FÖL?
“Szeged365? Mire föl?” – válaszolta Botka László sajtófőnöke az IH Rendezvényközpontban megtartott eseményváróra érkező kolléganőnknek arra a felvetésére, hogy szeretne interjúzni a két jelöltjükkel. Szabó C. Szilárd elmondta, hogy:
- “most kólázik meg cigizik”,
- nem tudja “Sanyi van-e még egyáltalán”,
- “Edvin az most szerintem nem nagyon ad senkinek” interjút,
- és azt is, hogy “Volt egy nagyon rövid izé, sajtótájékoztató, de Isten bizonnyal már mindenki elment.”
Az alábbi cikkünkben videó formájában is megtalálod a sajtószabadság jegyében összehozott szuperprodukciót, megéri kattintani: