Közélet

Jakab Péter hétfő este durván kiakadt, kegyetlenül beszólt MZP-nek és Vona Gábornak is

120 településen járt a kampányban, de sok helyen nem a Fidesz politikáját, hanem Márki-Zay Péter szavait kellett magyaráznia – mondta a történelmi mélyponton lévő Jobbik elnöke hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, melyben gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset

  • Márki-Zay Péterrel (cikkünk ITT),
  • és Toroczkai Lászlóval (cikkünk ITT).

MÁRKI-ZAY PÉTER SZAVAIT KELLETT MAGYARÁZNIA MIND A 120 HELYSZÍNEN

Jakab Péter szerint amikor véget ért az előválasztás, ellenzéki előny volt, MZP hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg, de fél év alatt brutális ellenzéki hátrány lett ebből. 120 településen járt a kampányban, de sok helyen nem a Fidesz politikáját, hanem Márki-Zay Péter szavait kellett magyaráznia.

NEM MENT EL AZ EREDMÉNYVÁRÓRA, AZ OK: MÉRGES VOLT

Arra a kérdésre, hogy miért nem ment el vasárnap az ellenzéki eredményváróra, Jakab Péter azt válaszolta: mérges volt. 6 hónapig eleget mosták a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét. Jakab Péter arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártelnöki értekezleten a pártvezetők egységesek voltak abban, hogy Márki-Zay Péter a felelős a választási kudarcért.

NEM SZÁNDÉKOZIK LEMONDANI

Az elmúlt évek jobbikos politikáját értékelve Jakab Péter elmondta: ha a néppártosodás folyamatán nem megy keresztül a Jobbik, nincs ellenzéki együttműködés. Úgy tudja: tavaly 250 ezer bizonytalan szavazót hozott az együttműködésbe, ám nekik nem tudták megmagyarázni a miniszterelnökjelölt kijelentéseit. Rájuk MZP-nek kellett volna vigyáznia. Ezek a szavazók attól féltek, hogy MZP háborúba viszik a fiaiakat – mondta Jakab Péter. Arra a kérdésre, hogy nem szándékozik-e lemondani, Jakab Péter azt válaszolta: nem mond le. Négy éve Vona Gábor Jakab szerint „csúnyán és gyáván levonult a csatatérről”, „cserbenhagyta a sajátjait”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb