Közélet

Petíció ide, vagy oda, két év után idén nagy valószínűséggel már kelleni fog a diplomához a nyelvvizsga Szegeden is

Hiába indítottak petíciót az egyetemisták, két év után idén nagy valószínűséggel már kelleni fog a diplomához a nyelvvizsga Szegeden is. A nyelvvizsga-amnesztia kérdése nincs napirenden – mondta az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke arra a kérdésre, várható-e idén újabb nyelvvizsga-amnesztia.

A kormány először 2020-ban, a koronavírus-járványra hivatkozva vezette be a nyelvvizsgamentességet, az intézkedés akkor több mint százezer új diplomást hozott, majd ugyancsak a pandémiára hivatkozva tavaly is elengedték a nyelvvizsgát, a könnyítésnek köszönhetően ekkor 25 ezren vehették át az oklevelüket. Végül 2021 decemberében petíció indult, hogy a diplomákat nyelvvizsga nélkül 2022-ben is kiadják, de az aláírásgyűjtést időközben törölték.

A KORÁBBI KÖNNYÍTÉSEK IS RENGETEG KÁRT OKOZTAK

Az akkor még létező petícióra hivatkozva az Index kérdéseket tett fel Gulyás Gergelynek az egyik Kormányinfón. A miniszter ezekre azt felelte, hogy minden évben lesznek olyan egyetemisták, akik a nyelvvizsgamentességet követelik, ez azonban nem azt jelenti, hogy egy diplomás embertől többé ne lehetne elvárni, hogy legalább egy nyelvet középfokon beszéljen. Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület vezetője pedig arról beszélt a lapnak, hogy már a korábbi könnyítések is rengeteg kárt okoztak, és itt elsősorban nem a nyelvvizsgaközpontok kieső bevételeire gondolt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb