Mindenmás

Csorvásig ment a vásárhelyi szatír: három nőnek mutogatta magát az egyik boltban a férfi

Szeméremsértés három rendbeli vétsége miatt emelt szerdán vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 29 éves büntetlen előéletű hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki három nő előtt is illetlenül mutogatta magát.

A férfi még 2021 augusztusában Csorváson, egy családi házban burkolási munkálatokat végzett, munkaszünetben pedig több alkalommal átment az egyik közeli dohányboltba vásárolni – olvasható a Békés Megyei Főügyészség sajtóközleményében a Beol szerint.

A BOLTBAN DOLGOZÓ NŐK ELŐTT MUTOGATTA MAGÁT

Mint írják, a férfi nemi vágyának kielégítése végett a boltban dolgozó eladónők előtt magát szeméremsértő módon mutogatta, négy alkalommal is előfordult, hogy a sliccét lehúzta, nemi szervét a nadrágjából kivette és azt az éppen dolgozó eladónőnek láttatta. A nyomozás során 70 ezer forint bűnügyi költség merült fel, azt is neki kell majd megfizetnie.

MÁR SZEGEDEN IS FOGTAK SZATÍRT

Még tavaly augusztusban történt, hogy a szegedi rendőrök rövid időn belül azonosítottak és elfogtak egy 65 éves helybeli férfit, aki szeméremsértő módon viselkedett egy tömegközlekedési járművön. A delikvens a 2-es villamoson mutogatta magát a vele szemben ülő nőnek, majd amikor az utas nemtetszését fejezte ki, dühbe gurult és meg is ütötte a sértettet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb