Közélet

“A Napsugár Óvodába az elmúlt két évben egy gyermek sem iratkozott be” – exkluzív Szeged365 interjú a lehetséges bezárásokról az Óvodák Igazgatósága vezetőjével

Három óvoda bezárását tervezi a szegedi önkormányzat, így hamarosan a Napsugár, a Mars téri és a Sás utcai óvoda ajtajára is lakat kerülhet. Az ügyben megkérdeztük Bartáné Tóth Máriát, az Óvodák Igazgatósága vezetőjét, hogy mi indokolta a döntést, hány pedagógust és gyermeket érint az átszervezés, és, ha valóban megtörténik a bezárás, mely óvodák fogadják majd azokat a dolgozókat és gyerekeket, akik eddig e három intézménybe jártak.

20 ÓVODAPEDAGÓGUST ÉS 140 GYERMEKET ÉRINT ÖSSZESEN A BEZÁRÁS

Bartáné Tóth Mária megkeresésünkre elmondta, a három intézményben összesen 20 óvodapedagógust és 11 technikai dolgozót, valamint 140 gyermeket érint a bezárás. Ennek egyik oka a pedagógushiány, ahogy a vezető beszámolt róla, jelenleg is 30 óvodapedagógus hiányzik a szegedi ÓVI tagintézményeiből. A másik ok a gyermeklétszám csökkenés. Mint megtudtuk, a 2017/18-as nevelési évtől kezdve 4070 főről 3847 főre csökkent a gyerekek száma ezekben az intézményekben.

A NAPSUGÁR ÓVODÁBA AZ ELMÚLT KÉT ÉVBEN EGY GYERMEK SEM IRATKOZOTT BE

“Elsősorban nem intézményi szinten nagy a gyermeklétszám csökkenés, hanem egyes tagóvodák tekintetében. Mi egy nagy rendszer vagyunk, ezen belül pedig nagyon eltérőek a gyermeklétszámok, s ez a szülői igények alapján alakult így. Az elemzések azt mutatják, hogy ez a három óvoda az, amelynek a gyermeklétszáma az elmúlt 4 évben jelentősen csökkent. Például a Napsugár Óvodában az elmúlt két évben egy gyermek sem, előtte pedig mindössze hárman iratkoztak be. A másik kettő óvoda tekintetében is 10 körüli volt az áprilisi beiratkozók száma” – árulta el Bartáné Tóth Mária.

AZ ÓVODAPEDAGÓGUSOK TOVÁBBFOGLALKOZTATÁSA NINCS VESZÉLYBEN

A vezető szerint az óvodapedagógusok továbbfoglalkoztatása nincs veszélyben, nekik többféle lehetőséget is tudnak majd kínálni, hiszen több óvodában is hiány van. Amiatt tehát nem kell aggódniuk, hogy nem lesz állásuk, sőt a technikai dolgozókra is ugyanez vonatkozik. Azt is megkérdeztük, hol, melyik intézmény tudná befogadni a gyerekeket a bezárás esetén.

A VEZETŐ SZERINT NEM OKOZ GONDOT A GYEREKEK ELHELYEZÉSE SEM

Bartáné Tóth Mária elmondta, nem okoz gondot a gyerekek elhelyezése, hiszen több óvodában is vannak szabad férőhelyek Szegeden. “A Mars Téri Óvodába járó gyerekeket a belvárosi óvodák felé tereljük, különös tekintettel a Gyertyámos utcai Óvodára, amely most újul meg többszáz millió forintból, így egy nagyon szép épület várja ott a gyerekeket. A Napsugár Óvoda közelében található a Katona József Utcai Óvoda, de bármelyik óvodát választja a szülő a lakókörnyezetében, tudni fogunk neki helyet kínálni. A Sás Utcai Óvoda tekintetében az utca másik oldalán található két felújított intézmény, a Szegedi ÓVI Tünde Téri Óvodája, ami majdnem 400 millió forintból újult meg, és legalább két csoport befogadóképességére alkalmas, valamint a Tarjáni Óvoda, amelynek az átadása nyár végére várható” – ismertette a vezető a lehetőségeket.

IGYEKEZNEK AKÁR EGÉSZ CSOPORTOKAT EGYÜTT TOVÁBBVINNI

Azt is elmondta, a gyerekek egy részét meglévő csoportokba fogják beolvasztani, de ugyanakkor a szabad helyeket figyelembe véve arra is van lehetőség, hogy akár egy teljes csoportot, vagy akár félcsoportot, baráti társaságokat is együtt vigyenek tovább, a szülői igények szerint. Sőt, az átszervezés során arra törekednek, ha nem is mindkét óvó néni, illetve dajka néni, de legalább az egyik azonos helyen folytathassa a munkáját a gyerekekkel.

“OLYAN VILÁGOT ÉLÜNK, AHOL MINDENKI A GAZDASÁGOSSÁGRA ÉS A HATÉKONYABB MŰKÖDÉSRE TÖREKSZIK”

“Ezek az óvodák nagyon régóta működnek, nyilván nagyon sok emlék köti hozzájuk a szegedieket, akár a már felnőtteket is, akik egykor odajártak, ezért ez fájdalmas mindenkinek. Ugyanakkor olyan világot élünk, ahol mindenki a gazdaságosságra, a hatékonyabb működésre törekszik” – vélekedett Bartáné Tóth Mária, aki azt is elmondta, az ingatlanok közül a Sás Utcai Óvodát szeretnék megtartani úgynevezett puffer óvodának, hiszen folyamatosan újítja az önkormányzat az óvodáit, és ahol éppen tart a felújítás, ott ki kell üríteni az épületet, és addig is a gyerekeknek helyet kell biztosítani, tehát a Sás Utcai Óvoda épületére szükség lesz a jövőben.

A három óvoda bezárásáról még nem született végleges döntés, a szegedi közgyűlés április 29-én fogja tárgyalni az ügyet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb