Mindenmás

Beismerte tettét a tavalyi szegedi kettős gyilkosság vádlottja

Beismerő vallomást tett az a férfi, aki tavaly januárban egy bozótvágó késsel, brutális kegyetlenséggel megölte két hajléktalan ismerősét egy szegedi kiserdőben – számolt be róla az RTL Híradó.

A KETTŐS GYILKOSSÁG TAVALY JANUÁRBAN, A CSILLAGVIZSGÁLÓ MELLETTI KISERDŐBEN TÖRTÉNT

A férfi 2021. január 6-án 18 és 20 óra között megjelent a Szeged, Kertész utca mögötti fás, erdős területen található fabódénál, ahol a sértettek – két hajléktalan férfi – tartózkodtak életvitelszerűen. A vádlott bement a bódéba, odalépett az ekkor már ágyukban fekvő sértettekhez, és a helyszínen talált bozótvágókéssel fejbe verte őket, majd egy szintén ott talált csontozókéssel elvágta a nyakukat, ennek következtében mindkét sértett a helyszínen életét vesztette. Ezt követően a vádlott az elkövetés eszközeit hátrahagyva távozott a helyszínről.

A férfit nem sokkal később Szeged belterületén a kijárási tilalom megsértése miatt a rendőrök igazoltatták, majd mivel látták, hogy ruházata véres, előállították. A nyomozás bírói álláspontja szerint az elkövető hajléktalan életmódot folytatott, rendezetlen személyi körülmények között élt.

A VÁDLOTT SZERINT NEM MINDEN ÚGY TÖRTÉNT, AHOGY AZ A VÁDIRATBAN SZEREPEL

A vádlott az előkészítő ülésen ugyan beismerte a gyilkosságokat, de szerinte nem minden úgy történt, ahogy az a vádiratban szerepel, ezért tanúk meghallgatását kérte a bíróságtól, és nem fogadta el az ügyészség indítványát, amiben tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést kértek rá. A per szeptemberben folytatódik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb