Smart SzegedVideo365

Nemesi Pál: “Büszke vagyok arra, hogy egy szegedi cég, amely néhány évtizede működik a piacon, mekkora eredményeket ért el” – telephelybejáráson jártunk a Feszültség Kft-nél

Csütörtök délután tartotta meg a szegedi székhelyű, villamosipari termékek nagykereskedelmével
foglalkozó Feszültség Kft. új, átfogó fejlesztési programját bemutató, telephelybejárással egybekötött sajtótájékoztatóját, melyen Nemesi Pál a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna Komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is részt vett.

INNOVÁCIÓ, KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS FENNTARTHATÓSÁG: EZEKET AZ ÉRTÉKEKET TÜKRÖZTE A TELEPHELYBEJÁRÁS

Nemesi Pál a telephelybejárást követően elmondta, hogy példaértékűnek tartja azt, hogy egy magyar tulajdonú, családi vállalkozás több évtizedes működése során milyen messzire jutott, többek között a pályázati forrásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően. “Azt gondolom, hogy amikor innovációról, környezetvédelemről és fenntarthatóságról beszélünk, ezen a rövid túrán mindegyikkel találkozhattunk” – mondta el a kormánybiztos, majd hozzátette, hogy annak a kormányzati elvárásnak is megfelel a Feszültség Kft., hogy külföldi befektetőket hozzon Magyarországra.

A CÉG FEJLESZTÉSI PROGRAMJA A MAGYAR KORMÁNY TÁMOGATÁSÁVAL ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁRSFINANSZÍROZÁSSAL VALÓSUL MEG

Az eseményen Sipos Aurél, a Feszültség Kft. operatív igazgatója elmondta, a vállalat fejlesztési programja GINOP pályázat keretében a magyar kormány támogatásával és Európai Uniós társfinaszírozással valósul meg. Ennek a projektnek a keretében körülbelül 400 millió forintot fog a cég elkölteni, amelyből 275 millió forintot szeretnének támogatás címszóval elnyerni. A projekt főcsapás iránya több területre terjed ki. Az egyik legfontosabb eleme a hatékonyság, termelés és logisztikai rendszerek fejlesztése, csomagolástechnikai fejlesztések, újrahasznosítási berendezések beintegrálása, szállítás és egyéb logisztikai tevékenységek háttértámogatása, ami lehet eszköz, illetve humánerőforrás fejlesztés is, valamint modernizálás, informatikai rendszerek beintegrálása.

NEMESI PÁL ELMONDTA, ARRA TÖREKSZIK, HA A FESZÜLTSÉG KFT. PROJEKTJÉRE PÁLYÁZATI FORRÁST KELL BIZTOSÍTANI, RÉSZESÜLJÖN POZITÍV ELBÍRÁLÁSBAN

A magyar kormány arra ösztönzi a közép – és nagyvállalatokat, hogy minél több külföldi befektetéseket prezentáljanak, amihez minden segítséget és támogatást megadnak. A Feszültség Kft. pedig ennek megfelelően több évtizedes kapcsolatot ápol romániai és szerbiai partnerekkel a piacon. “Kívánom azt, hogy legyenek sikeresek a jövőben is a pályázati lehetőségek kihasználásának tekintetében, és én azt fogom mondani, ha a Feszültség Kft. valamelyik projektjére pályázati forrást kell biztosítani, értékeljük és bíráljuk el azt pozitívan. Legyen nagyobb az a bizonyos tortaszelet, mint amit most láttunk. Büszke vagyok arra, hogy egy szegedi társaság, amely néhány évtizede működik a piacon, mekkora eredményeket ért el” – zárta gondolatait Nemesi Pál.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb