Közélet

Megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, amelynek Szegedről Szabó Sándor is tagja

Megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja. A szocialista képviselők a posztot eddig is betöltő Tóth Bertalant választották frakcióvezetőnek – közölte az ellenzéki párt csütörtökön közleményben az MTI-vel. Szegedről Szabó Sándor ülhet be a képviselőcsoport tagjaként a parlamentbe.

A tájékoztatás szerint Tóth Bertalant, aki az MSZP társelnöke is, a frakció tagjai egyhangúlag választották meg. Újraválasztották frakcióvezető-helyettesnek Gurmai Zitát és Harangozó Tamást.

RÉSZT VESZNEK AZ ALAKULÓ ÜLÉSEN

A közlemény szerint a frakcióülésen döntés született arról, hogy a szocialista frakció részt vesz az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén, és döntés született arról is, hogy a frakció tagjai részt vesznek a parlamenti bizottsági munkában is. Az MSZP-frakciónak tíz képviselője lesz a most kezdődő parlamenti ciklusban, köztük lesz Szegedről Szabó Sándor is, aki a Csongrád-Csanád megyei 1-es választókerületben nyert az ellenzék közös jelöltjeként.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb