KikapcsSmart Szeged

Kiskundorozsmára, bringával? Újabb szakaszok újultak meg, a CM365 szerint van baki rendesen

Újabb szakaszokat tettek járhatóvá a Kiskundorozsmára tartó és az ottani kerékpárúton – adta hírül a CM365 blog, a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete úgy jellemezte az újdonságot, hogy “most már fogjuk rá, hogy többé-kevésbé vállalható”. Mint beszámolójukban írták, ahol szabálytalan volt a táblázás, ott azt nagyjából korrigálták, a szabálytalan ócska szegélyekhez, lefolyórácsokhoz azonban nem nyúltak.

Így látja a dorozsmai bringa-helyzetet a CM365:

AHOL NEM VITTÉK TÚLZÁSBA A FORGALOMTECHNIKÁT

A Kollégiumi út végén nem vitték túlzásba a forgalomtechnikát, szabályosan kanyarodni bringával pl. eléggé necces a túloldalra. Egy hosszabb szakaszon viszont jobb minőségű, és szélesebb lett a kerékpárút.

RENDESEN FELFESTETTÉK A VASÚT UTÁNI ÁTVEZETÉST

A vasút után az átvezetést rendesen felfestették, és kitáblázták. Ettől még persze oldalt kell váltani, ami eléggé szívás – írja a CM365.

KISZEDTÉK A VESZÉLYES KARÓKAT, AMELYEK AZ ÚT KÖZEPÉN ÉKTELENKEDTEK

Az Orczy István utca kereszteződésében új lett az aszfalt, valamint kiszedték a Mortal Kombat II “pit” című pályáját idéző életveszélyes karókat az út közepéről.

Ugyanitt festéssel egyértelműsítették a nyomvonalat, viszont a szegély továbbra is nagyot üt.

CHALLENGE, HÉTFŐ DÉLUTÁNRA: EGY BRINGÁNAK IS KEVÉS LENNE EZ A RÉSZ, AMI POÉN (?), HOGY KÉTIRÁNYÚ

Egyirányú kerékpárútnak is kevés lenne ez a szakasz, nem hogy kétirányúnak – írja a blog, majd hozzáteszi, hogy ez a bicikliút a jobb aszfalt ellenére sem megfelelő:

PÁR RÉSZ, AMI ANNYIRA NEM SIKERÜLT…

A beszámolóban ezt követően pár kritikus pont következik, hogy idézzük a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezetének sorait:

“A szegélyeket döccenősre hagyták. Ez olyan, mintha a Dorozsmai úton minden kereszteződésben két-két fekvőrendőr lenne az autózóknak. Ez így nagyon szánalmas.”

“Itt már a kitáblázás se jó…”

“A lefolyó rácsozása a menetiránnyal párhuzamos, ami balesetveszélyes. A meredek szegély úgyszintén.”

“Az továbbra sem merült föl senkiben, hogy a biciklisek nem csak a kerékpárúton mennének, hanem esetleg a keresztutcákon is.”

Ha valaki nagyon méltatlankodna a felújított szakaszok hibái miatt, a CM365 a végére bedobott egy fotót arról a magányos részről, amelyhez még nem nyúltak hozzá. A kontraszt elég combos, mint írják, “Egy szakasz megmaradt emlékeztetőül, hogy milyen volt itt az útállapot.”

Konkrétan, ilyen:

A teljes beszámolót ITT találod.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb