Közélet

Megjelent az új Magyar Közlöny, amelyből kiderült: izmos pozíciót kapott Mihálffy Béla és Lázár János

Az április 3-i országgyűlési választások eredményei alapján május 2-án, avagy hétfő délelőtt 11 órától ült össze az új, a rendszerváltás óta a kilencedik szabadon választott Országgyűlés. Az eseményt követően megjelent egy határozat a Magyar Közlönyben, amelyből kiderül, hogy a szegedi Mihálffy Béla és a hódmezővásárhelyi Lázár János is fontos pozíciót kapott.

A kormányzati dokumentumból kiderül, hogy a Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületet magabiztosan megnyerő Mihálffy Béla (Fidesz-KDNP) a 12 fős Mezőgazdasági Bizottság tagja lesz, a feladatai közé tartozik majd
a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, az élelmiszerbiztonság és az európai uniós agrártámogatások dolga, a tagok között pedig

  • hét fideszes,
  • egy KDNP-s,
  • egy DK-s,
  • egy Mi Hazánk,
  • egy momentumos,
  • és egy Jobbik-képviselő foglal majd helyet.

Mint korábban írtuk, a másik szegedi körzetet megnyerő Szabó Sándor (Egységben Magyarországért) egy jegyzői pozíciót kapott a képviselőség mellé:

A Csongrád-Csanád megye 4-esben Márki-Zay Pétert legyőző, majd tegnap nagyot békülő Lázár János a 2022-26-os ciklusban a Nemzeti Összetartozás Bizottságában kapott szerepet, melynek elnöke a fideszes Pánczél Károly. A 9 fős szakbizottságban 6 fideszes, egy KDNP-s, MSZP-s és párbeszédes politikus fog dolgozni a következő négy évben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb